Kezdőlap Világgazdaság Nagy-Britanniában is megszaladt az infláció
No menu items!

Nagy-Britanniában is megszaladt az infláció

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Illusztráció: Bigstock

Három évtizede nem mért ütemre gyorsult februárban az éves összevetésben számolt brit infláció – jelentette a brit statisztikai hivatal.

Az ONS beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 6,2 százalékkal emelkedett a januári 5,5 százalék, a decemberi 5,4 százalék, a novemberi 5,1 százalék, az októberi 4,2 százalék és a szeptemberi 3,1 százalék után. Az előrejelzési konszenzus 6 százalékos éves inflációt valószínűsített februárra.

Az ONS kiemeli: a februári tizenkét havi inflációs ütem a legmagasabb volt azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján azonban legutóbb 1992 márciusában, vagyis éppen harminc évvel ezelőtt volt a múlt havinál gyorsabb az éves brit infláció: abban a hónapban 7,1 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex.

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.

Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója tavaly augusztus óta minden hónapban kénytelen volt megírni ezt a levelet Rishi Sunak pénzügyminiszternek, a brit fogyasztói árindex éves emelkedési üteme ugyanis azóta folyamatosan több mint 1 százalékponttal meghaladja az inflációs célt.

Az ONS friss adatai szerint a februári infláción belül a rendkívül magas üzemanyagár volt az egyik fő tényező.

A motorbenzin februári kiskereskedelmi átlagára literenként átlagosan 1,476 font (661 forint) volt az egy évvel korábbi 1,202 font után. A dízelüzemanyag literje a múlt hónapban átlagosan 1,517 fontba (680 forintba) került. A motorbenzin és a dízelüzemanyag átlagos literenkénti kiskereskedelmi ára egyaránt rekordot döntött februárban.

A statisztikai hivatal kiemeli, hogy a közlekedéssel összefüggő fogyasztói költségek emelkedése önmagában 1,26 százalékponttal járult hozzá a tizenkét havi februári inflációs ütemhez.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...