Kezdőlap Egészség-ügy NNK: mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása
No menu items!

NNK: mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása

Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Mindenkinek javasolt az influenza elleni védőoltás beadatása – hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának osztályvezetője az InfoRádióban.

Molnár Zsuzsanna közölte, hogy tavaly az 52. héten Magyarországon 134 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 12 900 ember esetében influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. A legnagyobb arányban a 15-34 évesek érintettek, a fiatalabb gyerekek közül az 5 évesnél kisebbek a legveszélyeztetettebbek.

A legtöbb influenzaszerű megbetegedést Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád, míg a legkevesebb esetet Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyéből jelentették.

Molnár Zsuzsanna beszámolt arról is, hogy a múlt héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról kaptak jelentést egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ápolási-gondozási intézményből, ahol lázzal és légúti tünetekkel járó megbetegedések fordultak elő. A hat betegtől vett minták mindegyikéből kimutatták az influenzavírus A variánsát – jelezte.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha az influenza bekerül egy közösségbe, ott terjedni fog, ezért nagyon fontos, hogy a kockázati csoportba tartozók körében minél magasabb legyen az átoltottság.

Molnár Zsuzsanna kitért arra, hogy az év utolsó két hetében általában jelentősen csökken az influenzaszerű megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma, ezt a járványügyi szakember azzal indokolta, hogy az iskolai szünet és az év végi szabadságolások miatt megszűnnek azok a nagy közösségek, ahol a legjobban tudnak terjedni a légúti vírusok.

Prognózisa szerint amint a nagyobb közösségek “ismét összejönnek“, hétről hétre nőni fog az influenzaszerű megbetegedések száma.

Hangsúlyozta, hogy mindenkinek javasolják az influenza elleni oltás beadatását, még azoknak is, akik nem tartoznak a kockázati csoportba, és nem jogosultak a térítésmentes oltásra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit