Kezdőlap Turizmus Nő az utazási hajlandóság - Erdély is a célpontok köztött
No menu items!

Nő az utazási hajlandóság – Erdély is a célpontok köztött

Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A karanténkötelesség vége, a bezártsággal töltött hónapok és a jó idő egyaránt emelte az utazási hajlandóságot – indokolták az élénkülést. Hozzátették, hogy a felmérések szerint a magyarok 40 százaléka szerint nincs ok félelemre a járvány utáni turisztikai utazásokkal kapcsolatban.

Az elmúlt időszakban a közösségi média vizsgálata alapján Erdély, Jesolo, Bibione, Ciprus, Horvátország, belföldön pedig főképp Révfülöp, Sátoraljaújhely, Szeged és Sóstógyógyfürdő iránt érdeklődnek az emberek, de sokan szeretnék felkeresni a magyar várakat és a Kéktúra útvonalát.

A közreadott elemzésből kiderül az is, hogy tavalyhoz képest 11 százalékkal népszerűbbek az egynapos kirándulások, főképp az aktív szabadidős tevékenységek és a városlátogatások. Leginkább a Budapesttől alig 60 kilométerre fekvő Katalinpuszta, a Balaton-felvidék, a Parádsasváron található Károlyi-kastély és az ausztriai Kittenberger-élménykert jelent meg kedvelt célpontként a kirándulóhelyek között. A több napra utazók leginkább a wellness-hétvégéket keresik, az egy hétre tervezők pedig inkább más országokba mennének. Külhoni úti cél esetén ugyanakkor sokan félnek attól, hogy ott rekednek – tették hozzá.

Az elemzést az MTÜ megbízásából a Lounge Group végezte a Századvég Alapítvány és a Neticle együttműködésével.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Értékesítésben nagyot váltott a japán márka Magyarországon

A Hovány csoport a partnereinek küldött levélben jelezte, hogy elváltak útjaik a márkától.  

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest