Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Globális növekedés. Optimistább lett az IMF
No menu items!

Globális növekedés. Optimistább lett az IMF

Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója. Fotó: EPA/Michael Reynolds

Figyelembe véve a nemrég bejelentett amerikai gazdaságélénkítő csomagot és a beoltottak számának folyamatos növekedését, a Nemzetközi Valutalap (IMF) javítja a globális gazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását – közölte a pénzintézet.

Az IMF legutóbb januárban közölt globális előrejelzést, akkor 5,5 százalékos növekedést várt az idei évre az előző, októberi becslésében szerepelt 5,2 százalék után. Tavaly a globális GDP 3,5 százalékkal csökkent.

Krisztalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója azt mondta, hogy “az amerikai kormány által kidolgozott, és a kongresszus által március elején jóváhagyott újabb, 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag, valamint az oltás terén elért eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy az eddig becsültnél nagyobb idei és jövő évi globális gazdasági növekedéssel számoljunk“.

Az IMF a felülvizsgált adatot a jövő hét elején hozza nyilvánosságra World Economic Outlook (WEO) jelentésében.

Georgieva rámutatott arra, hogy bár javul a globális gazdaság kilátása, ezzel egy időben tovább szélesedik a rés a lakosságát gyorsan beoltani képes gazdag országok és a szükséges források szűkében lévő szegényebb országok között.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Rapid e-töltőket rapid módon telepítenek Franciaországban

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven...

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre...

Mi kell a versenyképességi fordulathoz? Pénz

Az intézkedés kereskedelmi hidegháborúhoz vezet, ezért a kivetett vámok hosszú távon is negatívan hatnak majd az unió gazdaságára és versenyképességére

Idén 60 ezerrel kevesebben ajánlották fel az SZJA 1%-át

A civilszervezeteknek kulcsszerepük van abban, miként kommunikálják céljaikat és eredményeiket az adózók felé.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.