Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Óriási a kár a Wizz Airnél - a vezér optimista
No menu items!

Óriási a kár a Wizz Airnél – a vezér optimista

A Wizz Air március végéig 40 millió euró kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól újra teljes kapacitással üzemelhet – mondta Váradi József vezérigazgató.

Tájékoztatása szerint a Wizz Air jelenleg a tervezetthez képest 20 százalékkal kevesebb járatot üzemeltet, a 121 gépes flottából 10 ideiglenesen nem repül, emiatt csökkenteni kellett az aktív állomány létszámát is: néhány pilótát, légiutas-kísérőt szabadságra küldtek, de senkit nem bocsátottak el.

A társaság számításai szerint áprilisban is a mostanihoz hasonló helyzet lesz, naponta akár többször is változhat, hogy mely járatokat tudják a szabályok folyamatos változása miatt elindítani.

Májustól azonban megkezdődhet a járatok újraindítása, és júliusban már a korábban betervezett, normál menetrend szerint közlekedhetnek a járatok.

Váradi József. Fotó: MTI/Mónus Márton

Váradi József közölte: február elejétől március végéig 40 millió eurós kár érheti a légitársaságot, a bevételkiesés pedig ennél is magasabb, de a kevesebb járattal a költségek is csökkennek. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Wizz Airnek 1,5 milliárd eurós szabad készpénzállománya van, így anyagi helyzete stabil.

A légiközlekedés helyzetéről azt mondta, biztosan lesznek még a Flybe után légitársaságok, amelyek be fognak csődölni, ezt a helyzetet azok a cégek tudják túlélni, amelyeknek jó a likviditásuk.

A Wizz Air – mint mondta – lehetőséget is lát ebben a helyzetben: megkezdték a tárgyalásokat az Airbusszal, hogy korábban átvehessék rendelés alatt álló gépeiket, és folyamatosan figyelni fogják az akvizíciós lehetőségeket is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.