Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Légitársasági csőd. A koronavírus volt az utolsó csepp
No menu items!

Légitársasági csőd. A koronavírus volt az utolsó csepp

Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég azonnali hatállyal beszünteti működését, összes járatát törölte.

A Flybe évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, és már januárban is a csőd szélén állt, de akkor egy befektetői csoport – amelynek élén a Virgin vállalatcsoport légitársasága, a résztulajdonos Virgin Atlantic állt – egy tőkeinjekcióval időlegesen megmentette.

A légitársaság utasforgalma azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett.

A vezérigazgató, Mark Anderson bejelentette, hogy a cég “jelentős finanszírozási problémákkal” került szembe, és ezeket csak tetézte a koronavírus-járvány, amely alig néhány nap alatt komoly hatást gyakorolt a keresletre.

A Flybe egyik ATR 72-500-as típusú repülőgépe. Fotó: Wikipedia

A Flybe központja a délnyugat-angliai Exeter repülőterén volt, és a légitársaság járatainak nagy többsége regionális nagy-britanniai repülőterekre közlekedett, bár gépei néhány kontinentális európai városba is jártak.

A társaság a regionális belföldi brit légiközlekedés gerincét alkotta; a dél-angliai Southampton repülőterén például a forgalom 95 százalékát a Flybe bonyolította le.

Számos regionális brit repülőtéren így valójában nincsenek alternatív átfoglalási lehetőségek.

A brit kormány arra kérte a távolsági járatokat működtető brit busztársaságokat, hogy további intézkedésig fogadják el a Flybe törölt járataira szóló menetjegyeket.

A Flybe 2300 alkalmazottat foglalkoztat, és 119 repülőgépe van.

Alig több mint három éven belül a Flybe a negyedik brit légitársaság, amely csődbe ment. A Monarch 2017 októberében, a Flybmi 2019 februárjában, a Thomas Cook utazási iroda légitársasága az egész céggel együtt tavaly szeptemberben jelentett csődöt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán: három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.

Dr. Nagy Károly virológus: magas átoltottság nélkül az omikron variáns is tombolni fog

A nálunk már erőteljesen jelen lévő delta variáns veszélyesebb, mint az omikron, de magas átoltottság nélkül újabb, akár még veszélyesebb mutációkkal is számolni kell – állítja Dr. Nagy Károly, a Semmelweis Egyetemen Orvosi Mikrobiológiai Intézetének volt vezetője.

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.

Napcore. Harminc ország nyitja egybe közlekedési adatrendszereit

A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a Napcore projekt elindulásával.

Hírek

Orbán: három helyett öt százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól

Jövő januárban 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak a korábban tervezett 3 százalék helyett - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben egy azonnali kérdésre válaszolva.

Napcore. Harminc ország nyitja egybe közlekedési adatrendszereit

A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a Napcore projekt elindulásával.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Gazdaság

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.
Támogatott tartalom

Profi segítség nélkül könnyű elvérezni a pénzpiacokon

Olyan időszakon vagyunk túl, amit még senki nem tapasztalt meg korábban. Az azonban világosan kiderült, hogy aki bizonytalan helyzetben hirtelen, vagy megalapozatlan döntést hozott, sokat veszíthetett – meséli Simon Péter, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, akit a zöld befektetésekről is kérdeztünk.

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom