Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Otthon Centrum: drágulást hoz a kedvező áfakulcs kivezetése
No menu items!

Otthon Centrum: drágulást hoz a kedvező áfakulcs kivezetése

Jövőre további áremelkedés várható az újépítésű lakások piacán, jelentős részben az 5 százalékos áfakulcs kivezetése, továbbá a szűkülő kínálat és az emelkedő építőipari árak miatt – közölte az Otthon Centrum.

Az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs 2020. január 1-től ismét 27 százalékra emelkedik, ennek hatására az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent az elkezdett lakásépítési projektek száma, az újépítésű lakások száma pedig harmadával esett vissza.

Az Otthon Centrum harmadik negyedéves statisztikái szerint az új lakások négyzetméterárai egy év alatt több mint 15 százalékkal nőttek és ez a trend alapvetően a jövőben sem fog megváltozni. Megjegyezték, hogy Budapesten az áremelkedés üteme általában lassult, viszont a legfelkapottabb belvárosi (VII., IX.) kerületekben az árszint 5-10 százalékkal tovább nőtt vagy megmaradt a korábbi szinten, például a XI. kerületben.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az év végéig számtalan fejlesztő kínál rendkívüli kedvezményeket azoknak, akik még idén lekötik a lakásukat. Minél nagyobb előrefizetést vállalnak a vevők, annál nagyobb a kedvezmény mértéke, amely lehet 5-10 százalékos, de nem ritka a 15 százalékos árcsökkentés sem.

A csökkentés mértékét befolyásolja egyebek mellett a lakás mérete és az is, hogy a fővároson belül melyik kerületben található. Azok számára, akik a következő egy-két évben lakásvásárlást terveznek, érdemes megfontolniuk a fejlesztők kínálta “last minute” kedvezményeket és a hátralévő hetekben lekötni a lakásaikat – közölte az Otthon Centrum.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Viharok és villámárvizek Amerikában – már több száz járatot töröltek

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentősek a késések elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt.

Megvan a világ TOP 10 városának listája. Budapest a legrosszabbak között sem szerepel

Az Economist Intelligence Unit (EIU) közzétette a Global Liveability Index rangsorát, amely a világ 10 legjobb és 10 legrosszabb helyét mutatja be 2022-ben. Az index 172 várost értékelt öt kategóriában: kultúra, egészségügy, oktatás, infrastruktúra és szórakozás.

Kína nem áll le a hadgyakorlatokkal. A tajvani képviselet vezetője válaszolt AzÜzletnek

A kínai hadsereg hétfőn újabb hadgyakorlatokat jelentett be a Tajvan körüli tengereken és légtérben, tiltakozásul Nancy Pelosi amerikai házelnök múlt heti tajpeji látogatása ellen.

Szerdán nagyot zuhan az üzemanyagok piaci ára

Szerdától jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak. Az olaj árának esése miatt a benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetnünk. Ez a hatósági üzemanyagárakra nem, viszont a piaci árakra annál inkább hatással lehet a hét közepén.

Hírek

Augusztus közepétől újra jár a 3-as metró a déli szakaszon

Augusztus 15-től újra jár a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között. A Kálvin tértől a Göncz Árpád városközpontig továbbra is metrópótló busszal lehet utazni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Kína hadgyakorlata átmenetileg lebénítja Tajvan légterét

Több légitársaság is törölte Tajpejbe tartó járatait, másokat pedig átirányítottak, hogy elkerüljék a légteret, amelyet lezártak a polgári forgalom elől a kínai katonai gyakorlatok miatt. A kínai néphadsereg Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke tajvani látogatására válaszul vonult fel a vitatott hovatartozású sziget körül.

Szankciókat vetett ki az EU a Zelenszkij székére pályázó volt elnökre

Korlátozó intézkedéseket vezet be az Európai Unió Viktor Janukovics volt ukrán elnökkel és fiával, Olekszandr Janukoviccsal szemben, válaszul az orosz katonai agresszióra - döntött az Európai Tanács.

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Újabb 1 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB

Keddi ülésén 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom