Kezdőlap Címkék új lakás

új lakás

Drágák az új építésű budapesti lakások – és ez így is marad

Mérséklődött az új építésű fővárosi lakások értékesítésének intenzitása a múlt év végére, ennek ellenére sem várható árcsökkenés az idén ebben a szegmensben, ahol már 1 millió és 3 millió forint között mozognak a négyzetméterárak.

Megcsappant a kereslet az eladó lakások iránt – kettéválhat a piac

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.

Lakáspiac. Újra 3000 milliárd felett lehet az éves forgalom

Az idén túllépheti a 150 ezret az ingatlanpiaci adásvételek száma, így újra 3000 milliárd forint felett zárhat a lakáspiac forgalma, szemben a tavalyi 134 ezer tranzakcióval mintegy 2690 milliárd forint értékben - közölte a Duna House.

Újépítésű lakások. Szárnyal a piac – dráguló négyzetméterárakkal

A tavalyi mélypont után ismét magára talált az újépítésű lakások piaca: 2021 első félévében Budapesten 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest - közölte az OTP Ingatlanpont.

KSH: az új lakások száma nőtt, az építendő lakásoké csökkent

Az első negyedévben 6153 új lakás épült, 28,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy éve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Ötszázalékos lakásáfa – a drágulás vége?

Az újra életre hívott 5 százalékos lakásáfának köszönhetően visszatérhet az elmúlt négy évben tapasztalt lakásépítési lendület, egyúttal véget érhet az új lakások drágulása - áll az ingatlan.com elemzésében.

Lakáspiac – Budapesten nem a méret a lényeg

Csökkent az új lakások átlagos mérete a fővárosban: az árak jelentős emelkedése és a vevők elvárása miatt a fejlesztők csökkentették az alapterületeket - derült ki a Takarék Index vizsgálatából.

Angyalföldé a legtöbb új lakás – milliós négyzetméterárral

Budapest XIII. kerületében 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a szám a fővárosi társasház projektek 17 százalékát fedi le - közölte az Otthon Centrum januári felmérése alapján.

Otthon Centrum: drágulást hoz a kedvező áfakulcs kivezetése

Az 5 százalékos áfakulcs kivezetése, továbbá a szűkülő kínálat és az emelkedő építőipari árak miatt jön a drágulás.

Lakásépítések. Budapesten bővülés – vidéken visszaesés

Az idei első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27 388 volt, 2,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

KSH: megállt a használt lakások drágulása

A második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Drágulást hozhat a kedvezményes lakásáfa megszűnése

Az új lakások kedvezményes áfakulcsának év végi megszűnésével jelentősen drágulhatnak az újépítésű ingatlanok, sőt a használtpiacon is felszökhetnek az árak - állapította meg a Duna House legfrissebb elemzésében.

Itthon hét évi fizetésből jön ki egy új lakás

Magyarországon tavaly hét évnyi bruttó átlagkereset kellet egy új, 70 négyzetméteres lakást megvásárlásához. A leghosszabb időszakot a cseheknek, a legkevesebbet pedig a portugáloknak kellett dolgozniuk egy új lakásért - írta a Deloitte európai lakóingatlan-piaci tanulmányában.

Újlakás-piac: vesztett a lendületéből Budapest

Az első fél évben alig háromezer új lakás talált gazdára Budapesten, negyedével kevesebb, mint egy évvel korábban. Jövőre a felére eshet vissza az átadások száma a fővárosban.

Ingatlanpiac – Lecsengőben a lakásépítési hullám

Jócskán elmarad a kívánatostól az újlakás-építések száma, ráadásul az ilyen típusú építkezések beruházói meglepően szűk területekre koncentrálnak.

KSH: Budapesten épült az új lakások negyede

Az idei első negyedévében 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén.

Évente 20 ezer lakás épülhet, de az sem elég

Az elmúlt öt évben kiadott építési engedélyek alapján épült lakások jelentős részét még 5 százalékos áfával értékesíthetik a beruházók 2023 végéig, ezért a következő pár évben évente legalább 20 ezer lakás épülhet. Ez a szám azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a lakásállomány minőségromlását ellensúlyozza.

Kétszer annyi lakás épül, mint 2015-ben

Az elmúlt három évben megduplázódott a lakásépítések száma Magyarországon, az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa teljesen átalakította az építkezések ütemét. Az új lakások számának növekedése a használt lakások áremelkedését is kiegyenlítheti.

KSH: 30 százalékkal több új lakás

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első fél évben 6517 új lakás épült, ami 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Friss

Nem módosította az alapkamatot a monetáris tanács

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.

JóAutók.hu: csúcsot dönt a használtautó-piac

soha nem látott piaci aktivitást az év további részében erősítheti az euróárfolyam is, ami miatt a korábban használtautó-importban gondolkodó vásárlók egy részének érdeklődése is inkább a belföldi piac felé fordul.

Több ezer diákot mozgat meg a Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi edukációs verseny

A versenyt 2020 ősze óta évente két alkalommal rendezik meg: tavasszal a gimnazisták, ősszel a technikumi és szakképző iskolai tanulók mérhetik össze a tudásukat négyfős csapatokban.

Révkalauz -Munkajogi, versenyjogi és adatvédelmi online rendszer támogatja a vállalkozásokat

A Révkalauz nevű online elérhető rendszer vállalati környezetben könnyen és hatékonyan alkalmazható automatizált szerződéskötési folyamatokat, iratmintákat, belső szabályzattárak létrehozását segítő információkat kínál a megrendelőknek.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.