Kezdőlap Hírek Pálinkák górcső alatt
No menu items!

Pálinkák górcső alatt

ellenőrzik a pálinka alapanyagát, a barack és a málna származását
Illusztráció: Reuters/Balogh László

A pálinka alapanyagként felhasznált barack és málna származását a következő hetekben a Nébih kiemelten ellenőrzi. Az akció célja, hogy a pálinka – mint az egyik leghíresebb hungarikum – az előírásoknak megfelelően kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.

Az ellenőrzéseknél a pálinka-előállítóknak igazolniuk kell a felhasznált gyümölcs magyarországi termőhelyét, faját, fajtáját. A nyomonkövetés szempontjából fontos, hogy az üzembe érkezett gyümölcs mennyiségi és minőségi átvételét bizonyító dokumentumok mellett

számlával, felvásárlójeggyel vagy saját termelésnél az adott területre vonatkozó tulajdoni lappal, bérleti szerződéssel kell rendelkezniük.

Az iratoknak nem csupán a meglétét, de a megfelelőségét is vizsgálják a szakemberek. Az ellenőrzés kiegészül a pálinkák alkoholeredetének legkorszerűbb laboratóriumi stabil izotóp vizsgálatával is, amellyel kiszűrhető a nem engedélyezett alkoholeredet és annak mértéke.

Magyarországon a legtöbb pálinka barackból készül, illetve ez fogy a legnagyobb mennyiségben. A hazai baracktermés mintegy 70 százalékát az ipar használja fel. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint azonban a tavaszi lehűlés és fagyok miatt idén a kajszitermés 70-95 százalékos kiesése várható.

A klímaváltozás hatásai Magyarországon nemcsak a fajtagazdag barack-, hanem a málnatermő területeket is sújtják. Szakértők szerint az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a június-júliusi hőség miatt az optimális hektáronkénti 10-12 tonna hozam helyett, csak 2-4 tonna málna terem, így az idei termés 1000 tonna alatt várható.

A feldolgozópiacon jelentkező gyümölcshiány ismeretében döntött a Nébih az ellenőrzésről, amely ugyan elsősorban a kockázatelemzéssel kiválasztott előállítókat érinti, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre a forgalmazók, valamint a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is számíthatnak.

Rezsicsökkentés a cégautóhasználatban. NAV, a GDPR, ESG, NAIH megfelelés a gyakorlatban. A hagyományos, a hibrid és az elektromos autók erőssége és gyengéje? Ezt is megtudhatja AzÜzlet hagyományos Cégautó és flotttakonferenciáján.

2023 május 30. Airport Hotel Budapest **** superior

További információ és jelentkezés »»

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.