Kezdőlap Címkék Pálinka

pálinka

Megválasztották az ország legjobb pálinkáit

A korábbi évek sikerei után idén is kiválasztották a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját. Az elismerő címet 2022-ben a Lunczer Pálinkaház fürtös meggy pálinkája kapta - közölte az Agrárminisztérium.

Húsvéti csemegék tesztje: több sonka is sósabb a megengedettnél

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium húsvéti ellenőrzésén a vizsgált a csokinyulak, -csibék és -tojások mindegyike megfelelt, ahogy a pálinkák is. Mindössze öt sonka sótartalmával volt probléma.

Újabb magyar pálinka került uniós oltalom alá

A Nagykunsági birspálinka elnevezés felvételt nyert az oltalom alatt álló eredetmegjelölések nyilvántartásába - közölte az Európai Bizottság.

Pálinkák górcső alatt

A következő hetekben a Nébih kiemelten ellenőrzi a pálinka alapanyagként felhasznált barack és málna származását. Az akció célja, hogy a pálinka az előírásoknak megfelelően kizárólag Magyarországon termett gyümölcsből készüljön.

Újabb magyar pálinka kapott uniós oltalmat

Az Európai Bizottság döntése nyomán a Nagykunsági szilvapálinka is védett elnevezés lett az Európai Unióban - közölte az Agrárminisztérium (AM).

Uniós oltalmat kapott a Vasi vadkörte pálinka

Az Európai Bizottság oltalom alá vette a "Vasi vadkörte pálinka" elnevezést. Ezzel 66-ra emelkedett az uniós oltalomban részesülő magyar földrajzi árujelzők száma - közölte az Agrárminisztérium.

Pálinkateszt. Kajszi lett a győztes, bírságolt is a Nébih

Élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelt az előírásoknak a Nébih által vizsgált 23 barackpálinka, de minőségi okok miatt két terméket kivontak a forgalomból.

Újra adómentes a pálinkafőzés – részletek

Mennyiségi korlátozással idén újra adómentes a pálinkafőzés, adminisztrációja alig változik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Tolnában főzték az év legjobb pálinkáját

A Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte 2020-ban az ország legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen.

Újra adómentes lesz az otthoni pálinkafőzés – korlátokkal

Az Európai Unió módosította az alkoholokra vonatkozó szabályozást, így már jövőre újra adómentes lehet a pálinkafőzés, évi 86 liter gyümölcspárlatig - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Alig vesszük a pálinkát, áfacsökkentést kér a Lovagrend

Mintegy 60 százalékkal esett vissza a pálinka kereskedelmi forgalma a népegészségügyi termékadó (neta) tavalyi bevezetése óta. A Magyar Pálinka Lovagrend a termék általános forgalmi adójának 27 százalékról 5 százalékra csökkentését szorgalmazza.

Vértes Tibor: A pálinka kultúrájának a minőség a garanciája

A pálinkának nem volt igazán kultúrája, az indulásnál csak abban bízhattunk, hogy a minőséget előbb-utóbb, itthon is elismeri és igényli a piac. Szerencsére igazunk lett – vallja Vértes Tibor a hazai pálinka kultúra megteremtésében úttörő szerepet játszó Agárdi Pálinkafőzde kft. társtulajdonosa, főzőmestere.

Kajszi lett a legpálinka – Márton mester életműdíja

A valószínűség számítás módszerét is alkalmazta az "Agrárminisztérium Pálinkája 2019" címmel jutalmazott pálinkafőző mester, Márton János, aki "Pálinka Életműdíj" elismerést is átvehetett nemrégiben.

Zárjegy nélkül. Gyümölcsöket és párlataikat is árulta a zöldséges

Elsősorban zöldséget és gyümölcsöt forgalmazó üzletben Budapesten, a  Németvölgyi úton 24 palack jelöletlen pálinkát találtak a Nébih ellenőrei. Kivonták a forgalomból

Otthoni pálinkafőzés. Nincs egyezség az adómentességről Brüsszelben

Továbbra sem született megállapodás az otthoni pálinkafőzés adómentességéről, noha azzal a tagállamok többsége egyetért.

Húsvét – Kevés a kifogásolható élelmiszer a boltok polcain

A fogyasztóvédők húsvétig kiemelten ellenőrzik az ünnepi szezonális termékeket, a sonkákat, a csokoládé figurákat és a pálinkákat annak érdekében, hogy a vásárlók ne váljanak megtévesztés áldozatává.

Otthoni pálinkafőzés. Uniós vita folyt az adómentességről

A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek ülésén, ahol a digitális adók bevezetéséről is vitáztak a résztvevők.

Kevés párlat adójegy fogyott. Reneszánszát éli a zugfőzés?

A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz beérkezett tavalyi adatok szerint.

A Gönci pálinkát és egy teljes pincényi bort zárolt a Nébih

Meglepően fegyelmezettek Tokaj-hegyalján a borászok. Egy borász és egy pálinkakészítő hibáját tárták fel az ellenőrök, pedig négy nap alatt 25 helyszínen jártak a Nébih szakemberei.

Jelentősen drágulhat a pálinka és a gyomorkeserű

A  népegészségügyi termékadó változás átlagosan 20 százalékkal löki feljebb az eddig is ilyen adót tartalmazó termékek árát, a pálinkát viszont, mint újólag bevont terméket arányaiban jobban drágítja  ez a költség. Magyarul: jelentős pálinka drágulás várható.

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.