Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Palkovics: erősödtek, de digitális lemaradásban vannak a kkv-k
No menu items!

Palkovics: erősödtek, de digitális lemaradásban vannak a kkv-k

Noha az elmúlt években dinamikusan erősödtek, a digitális technológiák alkalmazásában jelentősen az európai átlag alatt teljesítenek a hazai kis- és középvállalkozások – közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László szerint jó irányban haladnak a hazai kkv-k. Kép: MTI/Mohai Balázs

Palkovics László elmondta, a vállalkozások hozzáadott érték, nettó árbevétel és exportbevétel tekintetében is “jó irányban haladnak”, 2009 és 2017 között mindhárom teljesítménymutatóban jelentős növekedést ért el a szektor.

A miniszter hozzátette, a termelékenység növekedése mellett a kormányzat számos intézkedéssel, például a hitelhez jutás megkönnyítésével és a kutatás-fejlesztés ösztönzésével is segítette a hazai kkv-k helyzetét és fejlődését.

A tárcavezető előadásában az elért eredmények közé sorolta, hogy 2010 óta folyamatosan csökkent a középvállalatok átlagos adóterhelése, a kabinet célja, hogy ez 2019-re 36 százalékra csökkenjen. Ismertetése szerint a magyar kkv-k 2010 és 2018 között hozzáadott értéküket 27 százalékkal növelték, hozzájárulásuk a GDP növekedési üteméhez 24 százalékos volt, exportjuk pedig mintegy 45 százalékkal emelkedett; utóbbi tekintetében nemzetközi összehasonlításban saját teljesítményükhöz mérve is jól teljesítenek.

Palkovics László kifejtette, Magyarországon magas a high-tech vállalatok részesedése az exportból, ami jó alapot jelent a magas hozzáadott érték részarányának növelésére, viszont a digitális technológiák alkalmazásában jelentősen az európai átlag alatt teljesítenek a vállalkozások. Míg a 4G lefedettségi rangsorban a világon a hatodik helyen áll Magyarország, az üzleti digitalizációban és e-kereskedelemben csak Romániát, Lengyelországot és Bulgáriát előzzük meg Európában – mutatott rá a tárcavezető az MTI jelentése szerint.

A szektor gyengeségei közé sorolta a miniszter a kkv-nál dolgozó és a felnőttképzésben résztvevő alkalmazottak alacsony arányát. Mint elmondta, jelenleg a munkavállalók hat százaléka vesz részt valamilyen felnőttképzésben, és statisztikák szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka biztosít például IKT-(információs és kommunikációs technológiai) képzést dolgozói részére.

Jelezte, a magyar vállalatok harmadát érinti a generációváltás kihívása, míg a 100 millió forint feletti árbevételű cégek esetében ez az arány meghaladja az 50 százalékot. Ezzel foglalkozni kell, jelenleg mintegy hatezer olyan vállalat működik az országban, amelyeknél a tulajdonos már elérte a nyugdíjkorhatárt – tette hozzá.

Előadásában kifejtette, a problémák megoldását és a vállalkozások termelékenységének további növekedését a kkv-stratégiában látja a kormány; a hét pillérből álló terv célja a szektor számára a működéshez szükséges keretek biztosítása és a vállalati kör értékteremtő képességének megerősítése.

Palkovics László a stratégia céljai között a kis- és közepes vállalkozásokat érintő adminisztratív terhek mérséklését, adóadminisztrációjuk egyszerűsítését, az elektronikus kormányzati szolgáltatásokhoz és a finanszírozáshoz jutáshoz történő könnyű hozzáférést, az innovációk alkalmazásának terjedését és az exportáló cégek számának emelkedését jelölte meg.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.