Hirdetés
Kezdőlap Hírek Pénzbírság. Túl sokan voltak az ismert zenész temetésén
No menu items!

Pénzbírság. Túl sokan voltak az ismert zenész temetésén

Kozák Lászlót több százan kísérték utolsó útjára. Kép forrása: YouTube

Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vált idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője – jelen esetben a temetkezési szolgáltató – a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki.

A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: “a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból – a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek“.

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt.

A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu szombaton arról számolt be, hogy a december 3-án 49 éves korában koronavírus okozta szövődmények következtében elhunyt Kozák László temetésén több százan vettek részt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.