Kezdőlap Gazdaság PM: a magyar gazdaság az uniós átlagon felül teljesített
No menu items!

PM: a magyar gazdaság az uniós átlagon felül teljesített

Tavaly a magyar gazdaság teljesítménye 5,1 százalékkal maradt el az előző évitől, amely jóval kedvezőbb az uniós országok mínusz 6,4 százalékos átlagánál – kommentálta a legfrissebb GDP-adatokat a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca várakozásai szerint 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság.

Magyarország bruttó hazai terméke 2020 negyedik negyedévében 3,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest pedig 1,1 százalékkal nőtt. Éves szinten a GDP volumene 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől.

A vártnál kedvezőbb magyar GDP-adat elsősorban az ipar és építőipar előre jelzettnél erősebb teljesítményének köszönhető. Az ipari termelés a tavalyi negyedik negyedév mindhárom hónapjában nőtt a tavalyelőttihez képest. A májusi visszaesést követően az építőipar is fokozatos kilábalást mutatott, így az utolsó negyedév közepére már 5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit és decemberben is tartotta az egy évvel korábbihoz közeli szintet – hangsúlyozta a PM.

Az információ, kommunikáció és a pénzügyi ágazat jó teljesítménye ellenére a szolgáltató ágazatok visszaesése magyarázhatta a mérséklődés döntő részét – tették hozzá.

A magyar bruttó hazai termék idei alakulását támogatja, hogy a járvány növekedési lendületben lévő, jó fundamentumú gazdaságot ért. Magyarország történetének valaha volt legnagyobb méretű, a GDP több mint 30 százalékát elérő intézkedések segítettek abban, hogy az ország elkerülte a 2008-as válságot követően egyszer már megélt, közel 7 százalékos recessziót.

A növekedéshez való visszatérést támogatja a Gazdaság-újraindítási Akcióterv is, így például az 5 százalékos lakásáfa, az otthonfelújítási támogatás, a 25 év alattiak adómentessége és a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön.

A második negyedévtől várakozásaink szerint visszatér a dinamikus növekedés, és 2021-ben már 4-5 százalékkal bővülhet a gazdaság” – írta a Pénzügyminisztérium.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szlovákia százezerszám továbbad a vakcinákon – Megjelent a delta variáns az országban

Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.

A házhozszállítás adója változik, a forgalom nem – más vendéglátási áfafurcsaságok

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke szerint nagy valószínűséggel nem okoz majd forgalomcsökkenést, hogy augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs az ételkiszállításra és elvitelre.

50 fontos polimer bankjegy – uralkodói arcképpel és Pride színekkel

Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos...

Könnyen fizet? Kutatás a cégek pénzügyi kötelezettségeinek teljesíthetőségéről

A pénzügyi kötelezettségek teljesítése a cégek negyede-harmada számára egyáltalán nem, további egyharmaduknak pedig közepes nehézséget jelent - közölte az MKIK Vállalkozáskutató Intézete.

Hírek

Szlovákia százezerszám továbbad a vakcinákon – Megjelent a delta variáns az országban

Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.

Korrupció. Fiktív adatok alapján kisállat-útleveleket állított ki a hatósági állatorvos

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt eljárást indított egy hatósági állatorvos és öt társa ellen

Nyáron egyre több lesz az extrém eső és a szárazság is

Valószínűleg a klímaváltozás hatására szélsőségesebb lett a nyári csapadék eloszlása Budapesten: az utóbbi 30 évben egyaránt nőtt a rendkívül csapadékos napok száma és az egybefüggő száraz időszakok maximális hossza is - írta Kis Anna meteorológus.

Ennyien neteznek Magyarországon és az EU-ban!

Egyre jobban növekszik a 65 év felettiek körében is az internethasználat az Európai Unió országaiban, hazánk jelenleg a középmezőnyben foglal helyet, derül ki mindez az Eurostat közelmúltban közzétett adataiból. A felmérésben a különböző korcsoportok internetezési szokásait vizsgálták.

Moszkva: barátságtalan ország marad az USA

A genfi csúcs nem teremtette meg a feltételeit annak, hogy az Egyesült Államok lekerüljön az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listájáról - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában.

Hőségriadó – Vörös kóddal! 40 fok meleg, erősödő allergiás tünetek

Tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Az ellergiásokra nehéz napok várnak. A pollenszezon idén erősnek ígérkezik (pollennaptár)

Délkelet-Ázsiát ellepi a szemetünk – Kínai tiltás, részleges egyezségek

1950 óta 6,3 milliárd tonna plasztik hulladék képződött. 9 százalékát újrahasznosítottuk, 12 elégettük, 79 százalék a természetben végezte. Különösen rossza a helyzet Délkelet Ázsiában. A térség országai a kínai behozatali tilalom bevezetése óta belefulladnak a nyugati szemétbe.

Milliárdos áfacsalás. Csőre töltött fegyverek fogadták a NAV kommandósait

Őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A banda a fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.

Szerdán újra nagyot drágulnak az üzemanyagok

Tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 5 forinttal kerül majd többe szerdától.

Medvetámadás a székelyföldi Kápolnásfalunál – túlszaporodott állomány

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy férfit, akit medve sebesített meg vasárnap a székelyföldi Kápolnásfalu határában - közölte közösségi oldalán Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai...

Afrikai gyermekrabszolgaság. A Nestlé, a Cargill Amerikában nem perelhető

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

Gazdaság

50 fontos polimer bankjegy – uralkodói arcképpel és Pride színekkel

Forgalomba került az új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, amelyen Alan Turing portréja látható. Turing, akit a modern számítástudomány és a mesterséges intelligencia koncepciójának...

Elemzők: A kamatemelés megfelel a várakozásoknak

A várakozásoknak megfelelő mértékű volt a jegybanki kamatemelés az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a jegybanki alapkamat mértékét 30...

Kamatemelés – a Monetáris Tanács indoklása

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás biztosítása, az inflációs kockázatok tartós hatásainak megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében indította el a kamatemelési ciklust - írták a keddi, kamatemelést indokló közleményben.

Erősödött a forint az MNB új inflációs és GDP-előrejelzésére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változtatott inflációs és GDP előrejelzésén.

Az MNB emelte inflációs és GDP-előrejelzését

A legutóbbi, márciusi Inflációs jelentésben 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és 3,8-3,9 százalékos inflációt vártak 2021-re. A jelentésben a jövő évi számok is változtak, 2022-re 5,5...

0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, nem változott a kamatfolyosó

30 bázisponttal 0,9 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa; a kamatfolyosó nem változott.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom