Kezdőlap Hírek Még néhány napig választható a januártól kedvezőbb kiva
No menu items!

Még néhány napig választható a januártól kedvezőbb kiva

December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert hozzátette, hogy sok cég az év utolsó hetében jut végleges döntésre, tavaly például a két ünnep között több mint 4600 cég nyilatkozott a kiva választásáról. Az eddigi rekord 2017-ben volt, akkor szilveszterkor több mint háromezer cég jelentkezett be a kivára.

Jövőre a 10 százalékos kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót – mondta az államtitkár, megjegyezve:

ha csak az adómértékeket hasonlítják össze, akkor a 10 százalékos kiva áll szemben 22 százaléknyi adóteherrel.

Izer Norbert

Hangsúlyozta, hogy nemzetközi összehasonlításban példaértékű lehet a magyar kisvállalati adó, hiszen nemcsak jelentős megtakarítást jelent a cégeknek, hanem a beruházások és a fejlesztések ösztönzése révén is növeli az ország versenyképességét.

Mint mondta: ha egy cég növekedni, bővülni szeretne, akkor a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amelyet szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes nyújtani. Az adó alapja ugyanis a bértömeg és az a profit, amelyet a tulajdonosok kivesznek a vállalkozásból, vagyis a vállalkozásból kivont vagyon.

Majd hozzátette, hogy nem érdemes sokat gondolkodni a kivára váltáson azoknak, akik növekedésre, beruházásra, fejlesztésre fordítják a nyereségüket. De a jelentős bérköltséggel rendelkező cégeknek, így többek között az informatikai, mérnöki, tanácsadási, oktatási, egészségügyi ágazat szereplőinek is érdemes a kivát választaniuk.

Izer Norbert emlékeztetett, hogy a választásban segít a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is, a tárca kiva-kalkulátorával 10 perc alatt kiszámítható a kisvállalati adóval elérhető adóelőny várható nagysága.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.