Hirdetés
Kezdőlap Hírek Részvénypiacok - Rossz hangulat, jelentős esés
No menu items!

Részvénypiacok – Rossz hangulat, jelentős esés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 923,31 pontos, 2,27 százalékos csökkenéssel, 39 747,13 ponton zárt csütörtökön, világszerte rossz hangulat uralkodott a piacokon.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál magasabb, 14 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Imrei János, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a borús tőzsdei hangulatban a BUX nagy mínuszban zárt, mind a négy blue chip ára jelentősen csökkent. Hozzátette, Nyugat-Európában is nagyon rossz a hangulat, a német DAX index 3 százalék feletti mínuszban jár, ami több mint kétéves mélypont.

A vezető ázsiai börzék gyengüléssel zártak arra a bejelentésre, hogy amerikai kérésre Kanadában letartóztatták a Huawei Technologies kínai mobil távközlési berendezéseket gyártó cég globális pénzügyi igazgatóját.

Az amerikai piacokon is eséssel indult a kereskedés az előző napi 3-4 százalékos csökkenés után.

A befektetői hangulat romlását a világgazdasági lassulástól való félelmeknek, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek javulásával szemben felmerült kételyeknek tulajdonítják értékpapír-piaci elemzők. Az olajár nagy csökkenése is hozzájárult az értékpapír-piaci árfolyamvesztéshez.

A Mol árfolyama 28 forinttal, 0,89 százalékkal 3116 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 370 forinttal, 3,12 százalékkal 11 480 forintra esett, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 7,50 forinttal, 1,66 százalékkal 444,50 forintra gyengült, forgalma 1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 3,48 százalékkal 5540 forintra csökkent, forgalmuk 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3797,91 ponton zárt csütörtökön, ez 41,03 pontos, 1,07 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.