Kezdőlap Edukáció

Edukáció

Magyar ezüst a nyelvészeti diákolimpián

Három érmet szerzett a magyar középiskolásokból álló csapat a 2018-as Nemzetközi Nyelvészeti Diákolimpián Prágában. Idén 27 ország 40 csapata mérte össze tudását. 

Pótfelvételi – ma lejár a határidő

Meghosszabított határidővel jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre. További tudnivalók cikkünkben.

Közép-magyarországi pályázat fiatalok alkalmazására

A fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, a közvetlen munkahelyteremtést segítő pályázati felhívás jelent meg. Ezúttal egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások 2,3, maximum 10 millió forintos támogatást ígényelhetnek bér, eszköz, infrastruktúra kifizetésére aprogram szerint. 

Diplomamentés – újratöltve

Újabb diplomamentő akció indul szeptembertől: az államilag támogatott nyelvi képzés. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Személyenként akár 300 ezer forint is igénybe vehető.

Okosan a pénzzel

Elsősorban a tanulókra koncentrál a pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégia a kormány által már elfogadott első kétéves cselekvési terve, ugyanakkor a programokkal a felnőtt lakosságot is meg kívánják szólítani.

Jogorvoslat? Pótfelvételi? Itt a jelentkezési határidő

A felsőoktatási intézményekbe 108 ezer felvételizőből 75 ezren jutottak be első körben. Többségük állami ösztöndíjas (tandíjmentes) alap- vagy mesterképzésben vehet részt, 33 ezer fiatalnak életbe lép az újra tervezés üzemmód, amely nem feltétlenül jelenti azt, hogy 2018-ban már bezárultak előttük a felsőoktatási intézmények kapui.

MKIK a kutatási pénzek felügyeletéről

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a magyar vállalkozói társadalom meghatározó része egyetért a magyar kutatás-fejlesztés-innováció (KFI) rendszerének átalakításával

Egyre többen vesznek részt a nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is...

A diákhitel átvállalásáért kapjon adókedvezményt a munkáltató

Maradjon továbbra is adómentes a diákhitel törlesztéséhez nyújtott munkáltatói juttatás - szólítja fel a kormányt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Gulyás Tibor, a HÖOK...

A nyári diákmunka jövedelme is adóköteles

A közteherviselés szempontjából a nyári munkát vállaló diákok is felnőttnek számítanak. Ezért az adóhivatal arra hívja fel a figyelmet, hogy a  diákszövetkezeten keresztül vállalt...

Diákcsemege: új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget – fejtette ki...

Információs kampány diákmunkavállalóknak

A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) -...

A joghallgatók már a fesztiválokra is kiviszik a pénzügyi tudást

Abban nincs újdonság, hogy a pénzügyi tudatosság Magyarországon igen gyenge lábakon áll. Ezt ismerték fel azok a jogi egyetemisták is, akik a világ legnagyobb,...

Nem csak jó vár ránk a kibertérben

Izgalmas vagy ijesztő jövő vár ránk? A digitális lehetőségek és az internet kényelmesebbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszik az életünket, ugyanakkor újabb és újabb veszélyforrások...

A sziget, ahonnan csak a legjobb tudás visz tovább

A magániskolák mindenütt a világban az elitnevelés fellegvárai, de az apró Bermudán a megszokottnál is nagyobb a tét. A diákok tudják, hogy a szigetről...

Flambírozott Gundel-palacsinta szabadulószobával

Szakmai Titkaink Éjszakája címmel tartott szakmai bemutatót a Danubius Hotels, a turizmus-vendéglátás iránt érdeklődő közel kétszáz fiatalnak a Danubius Hotel Flamencoban rendezett eseményén.

Friss

Nő az utazási hajlandóság – Erdély is a célpontok köztött

Jelentősen visszavetette a járvány az idegenforgalmat, de az elmúlt hetekben már nőtt az utazási hajlandóság - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A diaszpóra a távolságtartás idején is összetart

Az, hogy a magyarság, az elmúlt évszázadok tragédiái ellenére is megmaradt, az összetartozás erejét mutatja – fejtette ki Szilágyi Péter a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki szerint ezért is kiemelten fontos, hogy a diaszpórában élő honfitársainkért is felelősek vagyunk.

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

BÉT – Elromlott a befektetői hangulat, esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,06 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 35 931,52 ponton zárt pénteken.

Hírek

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

Áfacsalás. Milliárdokat utaltak egy szingapúri bűnbandának

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott az a magyar férfi, aki hét év börtönre ítélt bolgár társával egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban vett részt.

Pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve.

Segítséget kérnek a kutatók – veszélyes tigrisszúnyogok

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezéséhez kérnek segítséget a kutatók. Veszélyes kórokozók terjesztését idézheti elő az Ázsiából behurcolt tigrisszúnyog tömeges megjelenése. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ennek felmérésében kéri a lakosság segítségét.

Koronavírus – Orbán: a nem uniós polgárok csak átutazhatnak az országon

Az EU felszólítása ellenére nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország - Szerbia kivételével-, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével - közölte Orbán Viktor.

Szigorodott a homeopátiás szerek forgalmazása

Július 1-jétől csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták a hatásosságukat.

Virtuális ügyfélszolgálatot indított a Nébih

Július 1-jével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot, amely a hét minden napján, non-stop válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületén felkereső ügyfelek kérdéseire és fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Felbukkant a pestis Mongóliában

Bubópestis miatt került kórházba két ember Mongólia nyugati részén - közölte az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.

Gazdaság

Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára

Távozott tisztségéből második négyéves mandátumának lejártával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti. Utódját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztott EBRD-közgyűlésen választják meg.

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

A veszélyhelyzetnek vége – a moratórium marad

Az év végéig él a hiteltörlesztési moratórium, és a veszélyhelyzet feloldásától függetlenül is ki-, illetve be lehet lépni a rendszerbe.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom