Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

Bővül a Magyar falu program – négy új pályázat

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

KSH: történelmi mélyponton a munkanélküliség

Az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt, ami újabb rekord az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Garantált bérminimum jöhet a turizmusban

A tartósan kritikus munkaerőhiány miatt garantált ágazati bérminimumot vezetnének be a turizmusban. Az alapösszeg a mindenkori szakmunkás-minimálbérnél várhatóan több tízezer forinttal lenne magasabb.

GKI: kisebbet fékezett a gazdaság – lesz nyugdíjprémium

Legfrissebb előrejelzésében ismét javította idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését a GKI. A gazdaságkutató szerint teljesülni fognak a nyugdíjprémium kifizetésnek feltételei.

Csökken az üzemanyagok ára szerdán

A Mol 6 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán.

Államháztartás. 39,1 százalékos hiány az első fél évben

Júniusban 213,6 milliárd forint volt az önkormányzatok nélkül számolt államháztartás hiánya, ezzel az első fél évet az államháztartás úgynevezett központi alrendszere 390 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 39,1 százaléka.

GKI: borúsabb, de még optimista a hangulat

Júliusban a GKI konjunktúraindexe közel 2,5 éve nem látott szintre esett, mivel az üzleti és a fogyasztói bizalmi index egyaránt csökkent. Az üzleti bizalmi index hét hónapja szinte folyamatosan mérséklődik, és jelenleg 2017 eleji szintjén van.

A fővárosban vendéglátózni kifizetődőbb

Csökkent a turizmusban foglalkoztatottak száma. Az átlagkereset alacsony, de tavaly több pénzt vittek haza az ágazatban dolgozók. A legtöbbet Budapesten, a legkevesebbet Békés megyében keresték - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal ágazati elemzéséből.

Magyarország Brexit-ügyi miniszteri biztosa

A Brexit Magyarországot érintő külpolitikai és külgazdasági hatásai kezelésének összehangolásáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki Takács Szabolcs Ferencet - olvasható a csütörtökön megjelent Hivatalos Értesítőben.

Újra lélektani határon a gázolaj ára péntektől

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik.

Fizetési mérleg: 245 millió euró többlet májusban

Az áprilisi deficitet követően májusban ismét többlettel zárt a folyó fizetési mérleg: az egyenleg 370 millió euróval javult és 245 millió euró aktívumot mutatott az áprilisi 125 millió euró hiánnyal szemben.

A benzin és a gázolaj is drágul szerdán

A Mol emeli 7 forinttal a benzin, és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.

Jövőre megszűnik az eva, csökken a kiva és a szállásáfa

Az Országgyűlés megszavazta a kormány jövő évi adóváltoztatásokról szóló törvényjavaslatát, amely a család- és a gazdaságvédelmi akcióterv több elemének megvalósítását is segíti.

Költségvetés 2020 – átlag feletti célok

Elfogadta Magyarország 2020-as központi költségvetését az Országgyűlés. A kormánynak az a célja, hogy megvédje a magyar gazdaság eredményeit, valamint a lassuló európai és világgazdasági környezetben is meg tudja tartani az uniós átlag fölötti növekedési ütemet. 

Drágul a cigi, több pénz a sportnak

Új adóelszámolás az alapítványoknál, uniós szintre emelkedik a cigaretta jövedéki adója, kedvezőbb lesz a sportcélú ingatlanok működtetése és az energiahatékonyságot segítő beruházások adója is módosul. Az Országgyűlés törvényt alkotott az adókról.

Kutatás-fejlesztés. Már a GDP másfél százaléka jut rá

Tavaly a GDP mintegy másfél százalékát költötték kutatás-fejlesztésre Magyarországon. A kormányzat célja, hogy ez a mutató 2030-ra elérje a három százalékot - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Diákmunka program. A keleti megyékben népszerűbb

Idén is támogatja a diákok munkába állását az állam. A Nyári diákmunka program első hetében húszezren kezdtek dolgozni, bérüket részben vagy egészben az állami támogatás fedezi - mondta Varga Mihály.

Szálláshelyek – a forgalom visszaesett, a bevétel nőtt

Májusban a külföldi vendégek 1,6 százalékkal, a belföldiek 3,4 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi szálláshelyeken, így a vendégforgalom 2,4 százalékkal mérséklődött.

ÁSZ-elnök: az szja csökkenthető, az áfakulcs nem

Hamarosan lehetővé válhat a személyi jövedelemadó további csökkentése, ami elősegíti a gazdaság további fehéredését. Ugyanakkor az áfakulcs csökkentése nem lenne eredményes - mondta Domokos László.

Magasabb magyar növekedést vár az Európai Bizottság

Tovább javította Magyarország idei gazdasági növekedési előrejelzését az Európai Bizottság. A testület 2020-ra vonatkozó becslését változatlanul hagyta nyári prognózisában.

Friss

Bécsi kutatás: csillagpor és klímaváltozás

A Bécsi Egyetem nemzetközi kutatócsoportja új felfedezést tett: a Naprendszer körülbelül 14 millió évvel ezelőtt egy sűrű csillagkeletkezési régión haladt át, amely jelentős mennyiségű intersztelláris port juttathatott a Föld légkörébe. A kutatók szerint ez a por ma is hatással lehet bolygónk éghajlatára.

A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el

A Turkish Airlines 2024-ben 2,4 milliárd dolláros nyereséget ért el fő tevékenységeiből, és sikerét megosztva befektetőivel 260 millió dolláros készpénzes osztalékot jelentett be.

Új ügyvezető igazgató vezeti az Auchan Magyarországot

Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

2024 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakihoz képest

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet