Kezdőlap Hírek Semmelweis Egyetem. Mesterséges intelligencia segítheti a diagnosztikát
No menu items!

Semmelweis Egyetem. Mesterséges intelligencia segítheti a diagnosztikát

A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában. A Semmelweis Egyetem több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el, amelynek köszönhetően tizenegy projektben használják a mesterséges intelligencia módszereit.

Lengyel Györgyi

A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, elsősorban a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben – mondta Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egészséggazdaságért felelős miniszteri biztosa.

Semmelweis Egyetem, mint a mesterséges intelligencia motorja a népegészségügyben című szakmai találkozón elhangzott: a 2020-ban induló mesterségesintelligencia-akcióterv kiemelten kezeli az egészségügyet.

Azt szeretnék, ha a jelenleg kezeléscentrikus magyar egészségügyben nagyobb szerepet kapnának a szűrővizsgálatok

– emelte ki a miniszteri biztos.

Hozzátette: a korán felismert betegségek kezelése hatékonyabb és végső soron kevesebbe is kerül.

A miniszteri biztos szólt arról is, hogy a mesterséges intelligencia nem helyettesíti, sokkal inkább segíti az egészségügyben az emberi munkát.

Az a cél, hogy az automatizált diagnosztika kiszűrje az egészséges mintákat és a szakembereknek már csak a normálistól eltérő esteket kelljen vizsgálniuk.

Felidézte: 2018 végén megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció, egy “jogi forma nélküli együttműködési fórum”, amelynek egyik legfontosabb feladata a mesterségesintelligencia-stratégia kidolgozása széles szakmai egyeztetésekkel.

A stratégia “beavatkozási területei” az adattermelés, a kutatás, fejlesztés, innováció, valamint a társadalmi tudatosítás, tehát a “széleskörű társadalmi megértés elősegítése” – tette hozzá Lengyel Györgyi.

Dr. Merkely Béla

Merkely Béla, Semmelweis Egyetem rektora elmondta: az ITM tématerületi kiválósági programja keretében több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el az intézmény. Ennek köszönhetően 11 transzlációs alprojektben használják a mesterséges intelligencia módszereit.

Szólt arról is, hogy az innováció fontos része az egyetem mindennapi tevékenységének. A klinikai gyakorlatban ugyanis naponta szembesülnek olyan feladatokkal, amelyek szükségessé teszik az újabb és újabb diagnosztikus vagy terápiás technológiákat.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.