Kezdőlap Fogyasztóvédelem Mosószer teszt. A foltok maradtak, az összetevőkkel nincs baj
No menu items!

Mosószer teszt. A foltok maradtak, az összetevőkkel nincs baj

Egy híján húsz mosószert vizsgált meg vegyipari laborjában az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A fogyasztóvédők szerint a termékek teljesítették az előírt követelményeket, noha a foltokat nem tüntették el teljesen a kimosott ruhákból.

A labor a címkén feltüntetett összetevők megfelelőségét, a csomagolás zártságát vizsgálta, és tesztelte a termékek mosási hatékonyságát is. A vizsgálat során kávéból, fűszerpaprikás olajból, spenótból és meggyléből azonos mennyiséget vittek fel egyforma fehér textilmintákra, majd azokat 24 órás száradás után automata mosógéppel, mindenben megegyező körülmények között, 40 Celsius fokon kimosták.

A mosáshoz a mosószerek csomagolásán feltüntetett, közepesen kemény vízhez és közepesen szennyezett ruhához ajánlott adagolásokat alkalmazták. Mivel egyik vizsgált mosószer sem kifejezetten folteltávolításra tervezett termék, a mosás nem tüntette el teljesen a foltokat, azok csak elhalványodtak.

A laboratórium az ár-érték arány vizsgálata során a beszerzési árak alapján kiszámolta, hogy az egyes mosószerek használatával közepes vízkeménység esetén mennyibe kerül egy átlagos adag, vagyis 4-5 kilogramm közepesen szennyezett ruha kimosása.

A legolcsóbb terméknél valamivel több mint 27, a legdrágábbnál pedig 115 forintra jött ki egy mosás költsége.

Keszthelyi Nikoletta

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: a hazai üzletekben kapható mosószerek tesztelésének célja az volt, hogy a vásárlókat a termékek hatóanyag-tartalmának, mosási hatékonyságának és ár-érték arányának összehasonlításával segítsék a tudatos döntés meghozatalában, a számukra leginkább megfelelő termékek kiválasztásában. A laborvizsgálatok szerint mindegyik árucikk teljesítette az előírásokban foglalt követelményeket, fogyasztóvédelmi hatósági intézkedésre az ellenőrzés nyomán ezúttal nem volt szükség – tette hozzá.

A teszt részletes erdeménye IDE kattintva elérhető.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.