Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Szabadesésben az iráni valuta: ki tudja, hol áll meg?
No menu items!

Szabadesésben az iráni valuta: ki tudja, hol áll meg?

Kép forrása: Bigstock

Miközben Irán politikailag egyre inkább elszigetelődik, a gazdasági válság pedig egyre súlyosbodik, a helyi fizetőeszköz megállíthatatlanul zuhan: ha valaki egy iráni pénzváltóban egy eurót akar venni, annak most 530 ezer riált kell letennie az asztalra.

Az újabb uniós szankciókat követően az iráni valuta tovább zuhant. Az ország pénzváltóiban a dollár árfolyama kedden először lépte át az 500 ezer riálos határt, az euró árfolyama pedig 530 500 rial körülire emelkedett. Az EU hétfőn újabb szankciókat vezetett be iráni tisztségviselők ellen a közelmúltbeli tüntetésekkel összefüggésben elkövetett súlyos emberi jogi jogsértések miatt – számolt be a Spiegel.

Pénzügyi szakértők szerint a szankciók és Irán politikai elszigeteltsége az egyik fő oka a riál leértékelődésének. A 2015-ös bécsi atomalku felújítására irányuló tárgyalások megrekedése szintén elbizonytalanította a devizapiaci kereskedőket. Az atomalku jövője bizonytalan.

Az elmúlt tíz évben a riál több mint 90 százalékot veszített értékéből az euróval szemben.

A közelmúltbeli tüntetéseket egy iráni kurd nő, Dzsina Mahsza Amini halála váltotta ki. A 22 éves Amini szeptember közepén halt meg a rendőrség őrizetében, miután az erkölcsrendészet letartóztatta az iszlám öltözködési szabályok megsértése miatt. A tiltakozások az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb válságába sodorták a politikai vezetést.

A lakosságot az 50 százalékos infláció is sújtja. Sok iráni ezért a lehető legbiztonságosabb befektetési lehetőséget keresi pénzének, és külföldi valutát, például eurót és dollárt vásárol. Ez további nyomást gyakorol a hazai valuta, a riál árfolyamára.

Az iráni központi bank igyekszik ezt ellensúlyozni. Bejelentette egy új “devizaváltó központ” megnyitását, hogy a polgárok könnyebben hozzáférhessenek a külföldi valutához. A központi bank így próbálja visszaszerezni a kereskedés feletti ellenőrzést is. Az utcán és sok pénzváltóban ugyanis az árfolyam jelentősen eltér a központi bank hivatalosan rögzített árfolyamától. Mohammad Reza Farzin, a központi bank vezetője szerint a cél az, hogy a “rögzített árfolyam egyben piaci árfolyam is legyen“.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.