Kezdőlap Egészség-ügy Szijjártó: az oltatlanokon múlik, hogy lesz-e újabb zárás
No menu items!

Szijjártó: az oltatlanokon múlik, hogy lesz-e újabb zárás

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz és Szijjártó Péter. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját fogadta Budapesten, majd sajtótájékoztatóján kiemelte: a járvány egyszerre támad egészségügyi, gazdasági és társadalmi fronton, és ha az ország nem lesz elég védett, akkor komoly károkat tud okozni mindhárom területen.

Hogy a háromfrontos támadást ki tudjuk-e védeni, hogy ne kelljen zárnunk és újabb súlyos korlátozó intézkedéseket bevezetnünk, az bizony a jelenleg oltatlan embereken múlik” – mutatott rá Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akik az immunizáció vagy egyes vakcinák ellen hergelnek, azok kiszolgáltatják Magyarországot a negyedik hullám károkozásának.

A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy számos nemzetközi szervezet kudarcot vallott a világjárvány kezelése során, mégpedig azért, mert azt egy geopolitikai-ideológiai háború megindítására használták fel, eközben viszont a WHO, amely mindvégig emberéleteket akart menteni, és ellen tudott állni a külső nyomásgyakorlásnak, “jelesre, sőt kiválóra vizsgázott“.

Leszögezte, hogy a delta vírusvariáns megjelenésével és dominánssá válásával az Egészségügyi Világszervezet szerepe is megnő, hiszen ott dolgoznak a világ legjobb járványügyi szakemberei.

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ők hagyták jóvá a kínai Sinopharm vakcinájának globális használatát, és velük vitatkoznak magyar baloldali ellenzéki politikusok, akik még mindig egyes oltóanyagokkal szemben hergelnek itthon politikai okokból.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a WHO munkáját, a világszintű szolidaritás keretében több mint másfél millió vakcinadózist adott eddig át más országoknak, és ilyen segítségre a kormány a jövőben is készen áll majd, amennyiben az nem veszélyezteti a magyar oltási program sikerességét.

Szijjártó arról számolt be, hogy a világjárvány kitörése óta a WHO főigazgatója a szervezet mindössze három tagállamát látogatta meg kétoldalú alapon, most harmadikként Magyarországot. “Ennyit a magyar járványkezelés elszigeteltségéről, ennyit a rólunk alkotott nemzetközi egészségügyi véleményekről” – mondta, hozzátéve, hogy Tedrosz tartja a nyitóelőadást a magyar nagykövetek éves konferenciáján.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalin kutatóbiológusnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez, és közölte, hogy a világon több mint 4,8 milliárd vakcinadózist adtak be eddig, de ezeknek a 75 százalékát mindössze tíz országban.

Kiemelte: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, majd az év végére ez az arány elérje a 40 százalékot, a jövő év közepére pedig a 70 százalékot. Ezidáig a világ országainak csupán mintegy felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.

A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).