Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: beruházási rekordot döntött Magyarország
No menu items!

Szijjártó: beruházási rekordot döntött Magyarország

Szijjártó Péter. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött Magyarország: tavaly 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

A tárcavezető hozzátette, hogy az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll. Emellett ma már ismét annyian dolgoznak az országban, mint a járvány előtt.

Emlékeztetett, hogy a kormány minden idők “egyik legrobusztusabb” beruházási támogatási programját indította el azon vállalatok számára, amelyek vállalják, hogy nem bocsátanak el egyetlen munkavállalót sem, emellett fejlesztenek.

Elmondta, hogy a mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja.

A fejlesztés eredményeként mintegy negyven százalékkal nő a magyar családi tulajdonban lévő cég kapacitása, amely mások mellett a Rábának, az Audinak, az Alpine-nak és a Suzukinak is a beszállítója.

Mint mondta, a hazai fémipar teljesítménye az év első hónapjában hat százalékkal emelkedett.

Kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg.

Szijjártó Péter kiemelte: a járvány kettős – gazdasági és egészségügyi – kihívást hozott, és a kormány erre “rendkívüli választ adott“, amely gazdasági szempontból működött. Hozzátette, hogy Brüsszel és a baloldal is azt szerette volna, hogy a kormány segélyeket adjon, amelyről azonban “bebizonyosodott az elmúlt évtizedekben, hogy bizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezet“.

Ha a kormány Brüsszelre és a baloldalra hallgatott volna, akkor ezrekkel többen haltak volna meg Magyarországon, tízezrekkel többen fertőződtek volna meg, százezrekkel többen veszítették volna el munkahelyeiket és ma 1 millió 520 ezerrel kevesebb oltóanyag lenne Magyarországon, vagyis mintegy 750 ezer emberrel kevesebb kapott volna oltást – mutatott rá a miniszter.

A keletről beszerzett vakcinákkal viszont a második legjobb oltottsági mutatóval rendelkezik Magyarország az Európai Unióban – mondta.

A Pannon Tools Kft. a beruházás részeként megduplázza 5500 négyzetméteres gyártóterületét.

A céget 1979-ben alapították, elsősorban autóipari cégek számára készítenek szerszámokat és alkatrészeket, de orvostechnikai műszereket és épületgépészeti alkatrészeket is gyártanak.

A nyilvános céginformációs adatok szerint 2019-ben a vállalat árbevétele 1 milliárd 803 millió forint volt, 15 millió forinttal magasabb, mint 2018-ban. Ebből az export bevétel 290 millió forint volt, amely 59 millió forinttal több, mint az azt megelőző évben. Az adózott eredmény 25 millió forint veszteséget mutatott 2019-ben, szemben a 2018-ban elért 77 millió forint nyereséggel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több tízezer autó forgalmi engedélye van veszélyben

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja. Márpedig júliustól az érvényes vizsga nélkül közlekedő autók forgalmi engedélyét elveszi az igazoltató rendőr.

Hernádi Zsolt megszólalt a tankolási limit kapcsán

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság...

Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten.

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Hírek

Több tízezer autó forgalmi engedélye van veszélyben

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja. Márpedig júliustól az érvényes vizsga nélkül közlekedő autók forgalmi engedélyét elveszi az igazoltató rendőr.

Hernádi Zsolt megszólalt a tankolási limit kapcsán

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság...

Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten.

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Szigorított a Mol: legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.

Belassult a Netflix, ami majdnem 500 ember állásába kerül

A Netflix újabb létszámleépítést jelentett be, mivel lassuló növekedéssel és megnövekedett versennyel küzd.

Gazdaság

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Újabb sokmilliós bírságot kapott a Raiffeisen Bank

A Magyar Nemzeti Bank 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére...

MNB: új lendületre kapott a digitalizáció a pénzügyi szektorban

A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését.

Allianz Biztosító – 61 milliós bírság

A Magyar Nemzeti Bank 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom