Kezdőlap Közlekedés Szijjártó Péter: a China Southern Airlines légijáratot indít Budapest és Kuangcsou között
No menu items!

Szijjártó Péter: a China Southern Airlines légijáratot indít Budapest és Kuangcsou között

Fotó: AIRportal.hu

A China Southern Airlines kínai légitársaság járatot indít Budapest és Kuangcsou között, s így Magyarország és Kína között immár heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami hazánkat abszolút listavezetővé teszi a közép-európai térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a világ egyik legnagyobb légitársaságának számító China Southern Airlines bejelentéséről beszámolva tudatta, hogy a megelőző tárgyalásokat követően új járat indul Kuangcsou és Budapest között.

 “Az első repülőgép várhatóan június 27-én szállhat majd fel, és heti négy alkalommal lehet majd repülni Kuangcsou és Budapest között” – mondta.

Majd kiemelte, hogy Kuangcsou mintegy 15 millió lakosú metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuangtung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.

“Egy ilyen rendkívüli gazdasági fejlettséggel, 127 millió lakossal rendelkező tartománnyal jön létre most a közvetlen légi kapcsolat. Ebben a tartományban a kínai GDP 10 százaléka jön létre” – mutatott rá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos alappillére a hazánk és Kína közötti gazdasági kapcsolatok fejlődése.

“Sőt, van egy másik jelentősége is ezen légijárat indításának, hiszen innentől kezdve Budapest és a nagy kínai városok között heti tizenhét légijárat fog közlekedni, ami Közép-Európában abszolút listavezetővé tesz minket” – tette hozzá.

A miniszter végül közölte, hogy akárcsak a beruházásokért, az ilyen légijáratokért is éles küzdelem van a régió országai, fővárosai között, így komoly siker az, hogy a China Southern Airlines választása éppen Budapestre esett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Hirdetés

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.