Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Lassult az építőipar növekedése novemberben
No menu items!

Lassult az építőipar növekedése novemberben

Novemberben az építőipari termelés 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Októberhez mérten az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 4,5 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Tavaly az év első 11 hónapjában az építőipari termelés 24,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Novemberben mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett éves összevetésben: az épületeké 8,0 százalékkal, az egyéb építményeké 5,7 százalékkal. Az épületeknél továbbra is a lakó-, kulturális és ipari épületek építése, az egyéb építményeknél pedig az út- és vasútfejlesztési munkák voltak jelentősek.

Nagyításhoz KLIKK a grafikonra

Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 1,0 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésében 7,9 százalékkal nőtt. A speciális szaképítés termelése 11,7 százalékkal bővült 2018. novemberéhez viszonyítva.

Tavaly novemberben a megkötött új szerződések volumene 24,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 9,0, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,5 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. 2019. novemberében útépítésekre és vasútfelújításra kötöttek nagy értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállománya 8,3 százalékkal elmaradt a 2018 november végén mért adattól. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 46,4 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,1 százalékkal csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek

Megkezdte munkáját az első greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor

Megkezdte tevékenységét az első, kifejezetten greentech és mesterséges intelligencia fókuszú inkubátor.

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...
Hirdetés

Hírek

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...