Kezdőlap Pénzvilág Takarékbank: a vártnál magasabb lehetett a GDP-bővülés, olcsóbb euró jöhet
No menu items!

Takarékbank: a vártnál magasabb lehetett a GDP-bővülés, olcsóbb euró jöhet

A vártnál nagyobb GDP-növekedés hatására a Takarékbank megemelte a tavalyi évi előrejelzését, elemzői szerint 4,8 százalékos volt a bruttó hazai termék éves növekedése 2018-ban – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint elképzelhető, hogy 2019 végén ismét 315 forintba fog kerülni egy euró.

A  kedvező áthúzódó hatások, valamint a folytatódó dinamikus reálbér-növekedés, és ennek köszönhetően a fogyasztás markáns bővülése miatt idén 4,2 százalékos GDP-növekedésre számít a Takarékbank elemzői csapata.

Ugyanakkor kockázatot jelenthet a munkaerőhiány, ezt a termelékenység, a hatékonyság és a versenyképesség növelésével lehet ellensúlyozni, ami további beruházásokra ösztönözheti a vállalkozásokat – jelezte Suppan Gergely.

Elmondta: az infláció a viszonylag gyors gazdasági dinamika ellenére sem száll majd el, a tavalyi 2,8 százalékról idén éves szinten 3 százalékra emelkedhet.

A bruttó bérek tavalyi 11,3 százalékos növekedése után 2019-ben is nagyon jelentős, 9 százalékos béremelkedés várható – jelezte a vezető elemző.

Suppan Gergely

Suppan Gergely szerint 2019-ben az ipari termelés is nagyobb mértékben járulhat hozzá a növekedéshez, mint tavaly, részben az előző évi alacsony bázis, részben a kapacitások üzembe állítása, valamint egyes új autómodellek hazai gyártásának elindítása miatt.

A növekedésre kockázatot jelenthet a külső környezet alakulása is, elsősorban az euróövezet gazdaságának lassulása. Suppan Gergely szerint enélkül akár 0,3-0,4 százalékponttal gyorsabb is lehetett volna a 2018-as növekedés, sőt, az idei GDP-bővülés egy kedvezőbb globális környezetben akár az 5 százalékot is megközelítené.

Elmondta: a német statisztikai hivatal előzetes adatai alapján Németországnak sikerült elkerülni a technikai recessziót, azt, hogy egymást követő két negyedévben csökkenjen a német gazdaság teljesítménye, ráadásul az autóipari megrendelések emelkednek, ez a német ipari termelést hamarosan felfelé húzhatja, ami Magyarországra pozitívan hat majd.

Rámutatott: Olaszország viszont nagy problémát jelent, hiszen valószínűleg tavaly recesszióba süllyedt az olasz gazdaság, pedig Magyarország legfontosabb exportpiacai közé tartozik. Kína is a globális kockázatot jelentő országok egyike, a kínai gazdaságról nehéz konkrétumokat találni, az államvezetésen kívül gyakorlatilag senki sem tudja, melyek a kínai gazdaság valós számai – mondta a bank vezető elemzője.

Suppan Gergely elmondta: a Takarékbank előrejelzése szerint a tavaly év végi lassulás után 2019 elején ismét 3 százalék fölé emelkedhet az infláció, azonban az üzemanyagok a tavalyi év közepén látott magas bázisa miatt az idei év közepére megint 3 százalék alá eshet vissza, így 2019-re éves átlagban várhatóan 3 százalék lehet az infláció.
Jelezte: az egyre erősödő inflációs nyomás miatt akár már a márciusi ülésén arról dönthet a monetáris tanács, hogy 0 százalékra emeli a betéti rátát, ezt követően pedig a kamatfolyosó alsó és felső határának emelésével szigoríthatja monetáris politikáját.

Suppan Gergely kiemelte: 2020 közepére válhat szimmetrikussá a kamatfolyosó a 0,9 százalékos alapkamat körül, ezt követően nyúl majd csak az MNB az alapkamathoz. Mivel a jegybank hamarosan elkezdi a nem konvencionális eszközök kivezetését, ezen keresztül pedig a monetáris szigorítást, a forint árfolyama erősödhet idén az euróval szemben, hiszen előtérbe kerülhetnek az ország kedvező gazdasági fundamentumai. A Takarékbank legfrissebb előrejelzése szerint év végére 315 forint lehet egy euró – tudósított az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Értékesítésben nagyot váltott a japán márka Magyarországon

A Hovány csoport a partnereinek küldött levélben jelezte, hogy elváltak útjaik a márkától.  

A kormány számára nagyon fontos az építőipar és az építőgazdaság

Nagy Márton szerint jövőre 5-6 százalékos inflációval számolva 4-5 százalékos, vagy afölötti reábérnövekedés is lehet.

A Pick Szeged Zrt. kedvezőtlen gazdasági környezetben is növelte nyereségét

Az első hat hónapban a nyershús-alapanyagok felvásárlási ára tovább nőtt, júniusban rekordszintre, kilogrammonként 2,5 euróra emelkedett.

Tabuk miatt fuccsol be a családi vállalkozások utódlása

A Generációk Partnere szakértőjének tapasztalatai alapján a sikeres elengedés egyik kulcsa, hogy az alapító találjon magának egy új kihívást, célt.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest