Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Több ezer brit kocsma zárhat be, mert megszűnik az állami támogatás
No menu items!

Több ezer brit kocsma zárhat be, mert megszűnik az állami támogatás

Illusztráció: Bigstock

Sorra zárhatnak be a brit kocsmák, miután áprilisban megszűnik az az állami támogatás, amely enyhítette a pubok energiaköltségeit. A Brit Sör- és Kocsmaszövetség szerint országszerte több ezer kocsmának került veszélybe a túlélése, és ez a sör árát is még feljebb tornászhatja.

A brit kocsmaipar a pubok halálára figyelmeztet az energiaköltségek közelgő hatalmas emelkedése miatt. A Brit Sör- és Kocsmaszövetség (BBPA) szerint a kocsmák gáz- és áramköltsége április 1-jétől átlagosan évi 18 400 fonttal (mintegy 8 millió forinttal) emelkedik. Ekkor jár le ugyanis a kormányzati támogatás. A BBPA felszólította a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a támogatást, ahogyan azt a magánháztartások számára már bejelentették. Ellenkező esetben kocsmák ezrei kerülnek létükben veszélybe – mondta Emma McClarkin, a BBPA vezetője a Spiegel beszámolója szerint.

Ez már túl régóta kritikus kérdés az iparágunk számára. Minél közelebb kerülünk április 1-jéhez, annál hamarabb elérjük azt a pontot, amikor a vállalkozások nem tudnak tovább működni, mivel a költségek emelkednek, és a haszonkulcsuk teljesen megszűnik” – mondta McClarkin. A szövetség adatai szerint 2022-ben több mint 560 kocsma zárt be az országban. Ez több, mint a járvány bármelyik évében.

A sör máris drágult

McClarkin figyelmeztetett, hogy ha az ágazat nem kap új támogatást, a magasabb költségeket a fogyasztókra kell áthárítani. A sör ára a kocsmákban az utóbbi időben már jelentősen emelkedett. Februárban egy pint (0,568 liter) átlagosan 4,45 fontba (közel 2000 forintba) került a brit statisztikai hivatal adatai szerint, szemben az egy évvel korábbi 3,98 fonttal, ami 11,8 százalékos emelkedést jelent.

Hogy a kocsmáknak segítő kezet nyújtson, a kormány nemrég bejelentette, hogy augusztus 1-jétől befagyasztja a hordós sörre kivetett illetéket. A BBPA főnöke, McClarkin üdvözölte a lépést. Az intézkedés azonban nem kompenzálja a “növekvő infláció és a tisztességtelen energiaszerződések katasztrofális hatásait” – mondta. Emellett az a tény, hogy az összes többi alkoholtartalmú ital adója az inflációval összhangban több mint 10 százalékkal emelkedik, ahogyan azt korábban tervezték, haragot vált ki az éttermi ágazatban.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.