Hirdetés
Kezdőlap Autó Történelmi SEAT-csúcs
No menu items!

Történelmi SEAT-csúcs

A SEAT új értékesítési rekordokat ért el májusban. A márka kiszállításai az elmúlt hónapban világméretekben 15,5 %-kal emelkedtek, és elérték a 49 200 darabot.

2018 első öt hónapjában a SEAT  rekord mennyiséget jelentő kiszállítást ért el, ami felülmúlta történetének mindeddig legmagasabb értékesítési adatait, amelyet a 2000-es évben értek el. Az  a mennyiség 229 600 gépkocsi volt, az idei időszakban viszont a SEAT 238 500 gépkocsit szállítottak ki világszinten, ami 18,5 %-kal több annál is, mint a 2017 januárja és májusa között  kiszállított 201 30 darab autó volt.

A főbb európai piacokon az értékesítés  mintegy 14 %-kal nőtt, Olaszországban több mint 20 %-kal tudta növelni eladását a márka. A vártnál gyorsabb növekedés különösen az új Arona által adott lendületnek köszönhető ami kiegészítette az Ibiza, a Leon és az Ateca értékesítési sikereit. A vállalatnál ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az év második fele nagy kihívást jelent majd, az új  WLTP (könnyű gépjárművekre vonatkozó, világszinten harmonizált vizsgálati eljárás) szabványok miatt.

A SEAT erőteljesen növekvő értékesítési trendjéhez  2018-ban a márka által  kiszolgált piacok többségén  megfigyelt növekedés járult hozzá. Ennek élén  Spanyolország állt, ahol a vállalat idén január és május között 50 400 gépkocsit értékesített, ez 14,3 %-kal volt több, mint tavaly ebben az időszakban regisztrált bővülés. A SEAT a gépkocsik spanyolországi regisztrációja terén nagy különbséggel  vezet versenytársai előtt, és a Leon valamint az Ibiza a két legnagyobb mennyiségben értékesített gépkocsi ezen a piacon. Az értékesítés Németországban még nagyobb mértékben, 19,3 %-kal nőtt, és elérte a 46 100 darabos mennyiséget, miközben az Egyesült Királyságban  az eladások ugyancsak  több mint 19 %-kal emelkedtek, és elérték a 29 400 darabos kiszállított összmennyiséget, ami 19,5 %-os növekedésnek felelt meg. A SEAT ugyancsak nagy mértékben tudta növelni az értékesítést Franciaországban (12 500 eladott  gépkocsi, 14,8 %-os növekedés) és Olaszországban (10 700 értékesített gépkocsi, és 22, 5 %-os emelkedés).

Algéria volt az a piac, ahol a SEAT  értékesítés a legnagyobb mértékben nőtt. Ennek  hajtóereje a helyben összeszelt új Ibiza volt, (10 700 gépkocsi,  és 1 000 darab 2018 januárja és májusa között). A márka eladásai erőteljesen nőttek olyan országokban, mint Ausztria (9 800 eladott gépkocsi, 24,7 %-os emelkedés), Belgium (5 000 értékesített gépkocsi, 36,5 %-os növekedés), Portugália (4 500 eladott gépkocsi, 27,6 %-os emelkedés) és Hollandia (4 200 értékesített gépkocsi, 29,8 %-os növekedés).

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.