Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek kedden.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,61 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,29 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,23 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A befektetők bíznak abban, hogy a republikánus és demokrata párt törvényhozók megoldják nézeteltéréseiket és meg tudnak állapodni az újabb masszív gazdaságösztönző csomagról, amely segítséget nyújt a mintegy 30 millió amerikai munkanélkülinek, miközben a koronavírus-járvány miatti egészségügyi válságnak még messze nincs vége. Az Egyesült Államokban meghaladta az ötmilliót az igazolt fertőzöttek száma a múlt héten.

Emellett a vártnál jobb gyorsjelentési szezon is fűti azokat a reményeket, hogy a járvány után tartós lesz a gazdasági fellendülés.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken meredeken emelkednek a mutatók. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,78 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 2,37 százalékos, a párizsi CAC-40 2,74 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 2,50 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1765 dollárt adtak, 0,23 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,28 százalékkal erősödött a dollár, 106,25 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,42 százalékos pluszban, 45,63 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 1,98 százalékos nyereségben, 42,77 dolláron forgott fél négykor.

Az arany unciánkénti ára több mint 3 százalékkal, jóval 2000 dollár alá esett. A dollár erősödésére és az újabb amerikai gazdasági csomagtervhez fűzött várakozásokra reagálva a befektetők profitot realizáltak, miután a napokban sorra történelmi csúcsokat döntött az arany ára.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 3,57 százalékkal, 1954,69 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 4,01 százalékkal, 1957,80 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

Hétfőn vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,30 százalékkal 27 791,44 pontra, az S&P 500-as index pedig 0,27 százalékkal 3360,47 pontra, történelmi csúcsra emelkedett, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,39 százalékkal 10 968,36 pontra csúszott le.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több tízezer autó forgalmi engedélye van veszélyben

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja. Márpedig júliustól az érvényes vizsga nélkül közlekedő autók forgalmi engedélyét elveszi az igazoltató rendőr.

Hernádi Zsolt megszólalt a tankolási limit kapcsán

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság...

Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten.

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Hírek

Több tízezer autó forgalmi engedélye van veszélyben

A Carnotie autókezelő platform adatai szerint a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet alatt lejáró gépjármű forgalmi engedélyek meghoszabbítását az autótulajdonosok 12,5 százaléka halogatja. Márpedig júliustól az érvényes vizsga nélkül közlekedő autók forgalmi engedélyét elveszi az igazoltató rendőr.

Hernádi Zsolt megszólalt a tankolási limit kapcsán

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság...

Egységes parkolási rendszer jöhet Budapesten

Egységes parkolási rendszert vezetne be a Fővárosi Önkormányzat. Ha a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén támogatja, az új egységes parkolási rendszer szeptember 5-én lép életbe Budapesten.

Az OMV is korlátozza a tankolást

Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.

Újabb 2200 járatot törölt a Lufthansa

A Lufthansa újabb 2200 járatot törölt, miután a koronavírus-fertőzések növekedése súlyosbította a létszámhiányt, tovább fokozva ezzel az európai utazási káoszt a kritikus nyári vakációs időszak kezdetén.

Számlálóbiztosokat keres a Központi Statisztikai Hivatal

Országosan mintegy 28 ezer számlálóbiztos részvételére lesz szükség az októberben kezdődő népszámlálás lebonyolításához. A Központi Statisztikai Hivatal a települési, illetve a fővárosban a kerületi önkormányzatok jegyzőivel közösen elindította a számlálóbiztosok toborzását.

Szigorított a Mol: legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható

A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.

Belassult a Netflix, ami majdnem 500 ember állásába kerül

A Netflix újabb létszámleépítést jelentett be, mivel lassuló növekedéssel és megnövekedett versennyel küzd.

Gazdaság

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.

Újabb sokmilliós bírságot kapott a Raiffeisen Bank

A Magyar Nemzeti Bank 34 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra, mivel az az elmúlt bő egy évben két hiánypótlási felszólítás ellenére...

MNB: új lendületre kapott a digitalizáció a pénzügyi szektorban

A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a jegybank 2022-es FinTech és digitalizációs jelentését.

Allianz Biztosító – 61 milliós bírság

A Magyar Nemzeti Bank 35 millió forint felügyeleti és 26 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz Biztosítóra.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom