Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Nagy indexcsökkenés az európai tőzsdéken
No menu items!

Tőzsde – Nagy indexcsökkenés az európai tőzsdéken

A koronavírus-fertőzés terjedésétől való félelmek miatt jelentősen csökkentek az árfolyamok pénteken az európai tőzsdéken, köztük a magyar részvénypiacon is.

A kereskedők szerint a nemzetközi hatások érvényesülnek a magyar piacon is, amelyen a BUX index 11.30 órakor 40 827,58 pont volt, 4,18 százalékkal kevesebb az előző napi zárásnál. Minden vezető részvény veszített értékéből, a legnagyobb mértékben az OTP, amelynek árfolyama több mint 6 százalékot gyengült.

Nagy veszteséggel fejezték be a kereskedést már az ázsiai piacok is. Tokió 2,80 százalékot, Sanghaj 1,21 százalékot, Hongkong 2,54 százalékot veszített, Tajvan 1,68 százalékkal, Szöul 2,16 százalékkal végzett alacsonyabban. Előzőleg már az amerikai piacok is három-három és fél százalékos indexveszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést.

Az európai piacok is veszteséggel nyitottak, majd pénteken délelőtt tizenegy órakor a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 1439,87 ponton 3,25 százalékkal állt alacsonyabban, a STOXX 600 index 368,20 pontra csökkent 3,30 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 3,36 százalékkal 3250,55 pontra csökkent.

A londoni FTSE-100 index 2,87 százalékkal állt alacsonyabban a nyitásnál, a frankfurti DAX-30 3,27 százalék, a CAC-40 Párizsban 3,50 százalék esést mutatott. A milánói FTSE MIB index 3,32 százalékkal csökkent, a madridi IBEX-35 index pedig 3,24 százalékkal.

A legnagyobb árfolyamveszteség az utazási, vendéglátási, üdülési ágazatok papírjait érintette. Az ágazati index már közel négy százalékos napi veszteségben jár és húsz százalékkal tart a nemrégiben elért csúcsa alatt.

Az Airbus részvénye közel öt százalékkal gyengült pénteken annak ismeretében, hogy egyetlen új megrendelést nem kapott az elmúlt hónapban.

A banki részvényes is nagy esésnek vannak kitéve a péneki kereskedésben, a Deutsche Bank papírja már közel négy százalékos veszteségben jár, a Commerzbank papírja pedig a hat százalékos veszteség felé közelít.

Az olajár a kereslet visszaesésétől tartva csökkent, a WTI 44,81 dolláron állt, 1,09 dollárral, 2,37 százalékkal alacsonyabban, a Brent ára pedig hordónként 1,33 dollárral, 2,66 százalékkal ment le 48,66 dollárra.

Az eurót 1,1298 dolláron jegyzik, 0,52 százalékkal magasabban, az arany spot ára pedig unciánként 1687,80 dollárra emelkedett 15,42 dollárral, 0,92 százalékkal.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.