Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Történelmi csúcsot döntöttek az európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Történelmi csúcsot döntöttek az európai részvénypiacok

Történelmi csúcsot döntöttek pénteken az európai részvénypiacok, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva.

A Stoxx Europe 600 – amely 17 európai ország 600 nagy-, közép- és kisvállalatának árfolyamváltozását tükrözi – eddigi napi csúcsán, 420,42 ponton érte el minden idők legmagasabb értékét.

Délelőtt tíz órakor a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,37 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,38 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,36 százalékos pluszban állt.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, 420,12 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,31 százalékkal, 1641,31 pontra, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,22 százalékkal, 3785,15 pontra emelkedett.

New Yorkban csütörtökön kis forgalomban ugyan, de mindhárom irányadó tőzsdeindex történelmi csúcsán zárt az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodást övező derűlátásnak köszönhetően. A Dow Jones ipari átlag 0,37 százalékkal, 28 621,39 pontra, az S&P 500-as mutató 0,51 százalékkal, 3239,91 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,78 százalékkal, 9022,39 pontra kúszott fel.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt emelkedtek az indexek pénteken. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,7 százalékkal, 555,42 ponton, másfél éves csúcsra nőtt.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,36 százalékos mínuszban zárt, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,40 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,29 százalékos pluszban zárt. Kínában a kereskedés utolsó órájában fordultak mínuszba az indexek. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a  0,08 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,68 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Hongkongban viszont 1,30 százalékos pluszban zárt az irányadó index.

Az eurót 1,1133 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek délelőtt tíz órakor, 0,33 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára három havi csúcsra emelkedett. A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,41 százalékos pluszban, 68,20 dolláron, a WTI pedig 0,37 százalékos nyereségben, 61,91 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,01 százalékkal, 1514,25 dollárra esett.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.