Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön. Az olaj ára csökken.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,19 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,22 százalékos mínuszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,13 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A nyitás előtt megállt a határidős indexek csökkenése, miután a heti munkanélküliségi jelentés adatai a vártnál jobbak voltak. A múlt héten, március közepe óta először, egymillió alá csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, ám ennek valószínűleg az volt az oka, hogy jópáran be sem adtak kérelmet, mert július végén kifutott a segélyek összegét heti 600 dollárral megemelő szövetségi program.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken borúlátó a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,76 százalékos, a párizsi CAC-40 0,61 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,74 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1836 dollárt adtak, 0,43 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,02 százalékkal erősödött a dollár, 106,92 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. 

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos mínuszban, 45,16 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,47 százalékos veszteségben, 42,47 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,69 százalékkal, 1931,00 dollárra nőtt, míg a decemberi szállítású aranyé 0,13 százalékkal, 1946,30 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.