Kezdőlap Élelmiszeripar Új bortörvény: egyszerűbb értékesítés, kevesebb ügyintézés
No menu items!

Új bortörvény: egyszerűbb értékesítés, kevesebb ügyintézés

A borszabályozás új rendje jobb feltételeket biztosít az értékesítéshez és csökkenti a termelők adminisztrációs terheit – hangzott el a 8. Borkonferencián.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a változtatásokat azzal indokolta, hogy a csaknem két évtizedes borszabályozást az eltelt idő tapasztalatai és a technológiai változások meghaladottá tették.

Feldman Zsolt

A most készülő új bortörvényhez a korábbi 9 végrehajtási rendelet helyett legfeljebb 1-2 miniszteri rendeletet kell kapcsolni, a borágazat szabályozását össze kell hangolni a közigazgatási szabályokkal – fogalmazott.

Az új szabályozás alapja a borágazat papíralapú ügyintézésének felváltása elektronikus rendszerrel, amely a korábbinál gyorsabb és hatékonyabb adatgazdálkodást tesz lehetővé.

Ezt egészítené ki többek között az ellenőrzési rendszer átalakítása, a borok forgalomba hozatalának egyszerűsítése, és két új eredetvédelmi kategória bevezetése.

A származási bizonyítványokból mindössze kettő maradna meg – közölte.

Feldman Zsolt arra számít, hogy az összes tervezett változás akár 90 százalékkal is csökkentheti az adminisztrációra fordítandó időt, hatékonyabbá teheti az ellenőrzést, hozzájárul a magyar borok minőségi javulásához, és erősítheti a földrajzi árujelzők védelmét.

Az elektronikus ügyintézés alapját jelentő ePincekönyv nyilvántartási és ügyintézési rendszer 2021 nyarán kezdhet működni. A csatlakozás 5 ezer hektoliteres termelés vagy 100 hektár feletti termőterület felett kötelező, de önkéntes alapon minden termelő használhatja – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a borpromóciós támogatási csomag pályázati időszaka a jövő héten kezdődik. Véleménye szerint a támogatás minden korábbinál nagyobb segítséget nyújt ahhoz, hogy a termelők jobb értékesítési helyzetbe kerüljenek a külföldi piacokon. Az értékelési szempontok közül kiemelte a megfelelést a borrégiós promóciós terveknek, valamint a közösségi bormarketing-elemek használatát.

Légli Ottó

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke üdvözölte az állami promóciós támogatást, de hangsúlyozta, hogy valódi megújulás elképzelhetetlen a termelők elkötelezettsége és szemléletváltása nélkül.

Véleménye szerint a magyar borászat megbecsültsége és jövedelmezősége messze elmarad azoktól a lehetőségektől, amelyeket az ország földrajzi adottságai biztosítanak. Az ágazat nehéz örökséget vett át a rendszerváltáskor, a borfogyasztás ráadásul nemcsak belföldön, hanem más országokban is mélypontra jutott – tette hozzá.

Légli Ottó szerint a magyar borágazat megújítását pontos helyzetértékelésre kell alapozni. Hangsúlyozta, hogy a változást a hegyközségek is támogatják, de tartós eredmény csak akkor remélhető, ha a bormarketingtervek kiállják az idő próbáját, és nem szorulnak néhány év után átalakításra.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Didim – Az Égei-tenger titkos ékszere, ahol az időtlen nyár vár rád

Az Égei-tenger partján, Aydın tartományában megbújó Didim igazi rejtett kincs Türkiye térképén. Ez a bájos tengerparti város a paradicsomi nyugalom megtestesítője: aranyló homokos strandjaival, lélegzetelállító természeti környezetével és lenyűgöző történelmével rabolja el a szíveket.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Gombabemutatóval bővült a garadnai Erdészeti Gyűjtemény

Új tárlattal bővült az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna végállomásán található Erdészeti Gyűjtemény.
Hirdetés

Hírek

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,