Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a borpiaci nehézségek kezelése érdekében.
A borvilág hetven, nagy nevű szakértője érkezik Budapestre július 7. és 9. között a 2. Winelovers Wine Awardsra. A közép-európai régió egyik legjelentősebb borversenyére kedden indult a nevezés.
A felnőttek már két pohár bor elfogyasztásával túlléphetik a napi ajánlott cukorfogyasztási határértéket, és több kalóriát vihetnek be, mint egy gyorséttermi hamburgerrel - figyelmeztetnek szakértők.
A Grand Tokaj Zrt. tulajdonjoga az államtól a Tokaj-Hegyalja Egyetem Alapítványhoz került. A szombaton nyíló felsőoktatási intézmény alapítását a cég vezetői történelmi jelentőségű kezdeményezésnek tartják.
Augusztus 1-jén lépett hatályba az új bortörvény és két végrehajtási rendelete, a legtöbb intézkedését viszont csak 2022 augusztusától kell alkalmazni. A további részleteket az agrárminiszter ismertette.
A francia üzleti kultúra nagyon megváltozott, nemzetközibb lett az elmúlt években. Ez nagyban megkönnyíti azoknak a munkáját, akiknek angol az üzleti nyelvük. Természetesen ennek ellenére a szimpátia szempontjából némi előnyt élveznek azok, akik franciául szólalnak meg – állítja László Attila.
A járványvédelmi korlátozások miatt százötven millió liter bor maradt az olasz bortermelők nyakán tavaly. A készletből fertőtlenítőszert készítenének egy javaslat szerint.
Kedden mondott búcsút a Nemzetközi Űrállomás annak a 12 palack francia bordeaux-i bornak és több száz szőlővesszőnek, amelyek egy tudományos kísérletben egy évet töltöttek a Föld körül keringve.
A szőlészetről és borászatról szóló új törvény az adminisztrációs kötelezettségek átgondolásával és az elektronikus ügyintézés bevezetésével egyszerűsíti a szőlő-bor ágazat adminisztrációját. A törvény 2021. augusztus elsejével lép hatályba.
Csaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport - jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József.
Az idén minden borvidéken később kezdődött a szüret tavalyhoz képest, a szárazság és a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés, ugyanakkor kiváló évjárat várható - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
Irsai Olivér borokat vizsgált legújabb Szupermenta tesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A 25 bor mindenben megfelelt a hatósági és a laboratóriumi ellenőrzésen, a legjobb három rangsorát pedig laikus kóstolók állították fel.
A borszabályozás új rendje jobb feltételeket biztosít az értékesítéshez és csökkenti a termelők adminisztrációs terheit - hangzott el a 8. Borkonferencián.
A világ bortermő vidékeinek több mint a fele eltűnhet, ha a globális felmelegedés 2 Celsius-fokos lesz, 4 Celsius-fokos felmelegedés esetén pedig a borvidékek 85 százaléka lesz veszélyben - áll az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányban.
A borászok nagyon jó minőségű borokra számítanak, Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint a hazai borfogyasztás lehetne egy kicsit nagyobb.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek