Kezdőlap Egészség-ügy Új járványhullám indult Németországban
No menu items!

Új járványhullám indult Németországban

Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást – javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy nyilatkozatában.

Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy “sajnos valósággá vált“, amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma.

Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését.

Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani

– fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.

Karl Lauterbach

A szociáldemokrata politikus egy Twitter-bejegyzésében is kiemelte, hogy elindult a nyári hullám, amelynek “legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás“.

A Covid-19 elleni negyedik oltás “véd a súlyos megbetegedés ellen, és néhány hónapig csökkenti a fertőzés kockázatát, bár nem teljes mértékben” – írta a miniszter.

A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett – 27 481-ről 59 532-re -, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőződést és 112 halálesetet regisztráltak. A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőződést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett.

A szövetségi kormány adatai szerint a Covid-19 elleni teljes oltással a lakosság 75,9 százaléka – 63,1 millió ember – rendelkezik. A teljes oltás utáni első emlékeztető oltást 59,8 százalék – 49,7 millió ember – kapta meg, a negyedik oltásnak számított második emlékeztető oltást viszont csupán 6,4 százalék, azaz 5,3 millió ember.

Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,6 millióan vannak. Közülük négymillióan négyévesnél kisebb gyerekek, akiknek még nincs oltóanyag.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyarországi Decathlon 6 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta 2024-et

A Magyarországon piacvezető Dechatlon sportszerkereskedő márka 2024 ben 6 százalékkal 86,2 milliárd forintra növelte árbevételét, míg adózás utáni nyeresége 3,7 milliárd forintról 4 milliárd forintra nőtt

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.