Kezdőlap Cégvilág Új napelemparkkal bővül a Nestlé szerencsi gyára
No menu items!

Új napelemparkkal bővül a Nestlé szerencsi gyára

Több mint 700 millió forintos beruházással bővül új, 1,5 gigawatt éves teljesítményű napelemparkkal a Nestlé szerencsi gyára a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával – közölte a vállalat.

A rendszer jövő márciusban lép működésbe a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő központjában, és a szerencsi üzem villamosenergia-igényének mintegy 30, teljes energiaigényének pedig csaknem 21 százalékát fogja fedezni. Az új napelemparkban megtermelt energia akár 650-700 háztartás éves fogyasztására is elegendő lenne.

A közlemény szerintaz elmúlt években a Nestlé Hungária Kft. összesen 9 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre a tavaly 100 éves szerencsi gyárban, ahol a gyártás folyamatos modernizációjával új munkahelyek is létrejöttek.

Az üzemben jelenleg 500 munkavállalót foglalkoztatnak és évi 40 ezer tonna a gyártási kapacitásuk.

A HIPA az összérték 45 százalékával támogatja a beruházást – közölték. Hozzátették, hogy az ügynökség által kezelt Gyármentő programban összesen 150 milliárd forintot biztosított a kormány a nagyvállalatok energiahatékonysági és megújulóenergia-fejlesztéseire.

A Nestlé egy több mint 150 éves élelmiszeripari vállalat, mely 189 országban van jelen világszerte, három magyarországi gyárában – Szerencsen, Miskolcon (Diósgyőr) és Bükön -, illetve a budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat.

A svájci vállalat több mint 30 éve van jelen Magyarországon, a Nestlé Hungária beszállítóinak többsége pedig magyar vállalkozás, melyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának – írták.

A nyilvános cégadatok szerint a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele tavaly 283,3 milliárd, míg két évvel ezelőtt 246,5 milliárd forint volt. A vállalat 2023-ban 2,764 milliárd, 2022-ben 3,361 milliárd forint adózott eredményt ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy magyarországi szállodával bővül a Hilaris Hotels

Zentai Péter Tovább folytatódik a Hilaris Hotels dinamikus növekedése: májusban...

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem környezeti ellenőrző rendszer

Kiépült és elkezdte működését Debrecenben a Zöld őrszem elnevezésű környezeti ellenőrző rendszer

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.

A magyar borágazat jövője a minőség és az innováció

A magyar borok képesek felvenni a versenyt a világ legnevesebb borvidékeivel minőség, sajátosság és sokszínűség tekintetében.

1,8 tonnányi, a Velencei-tóban elpusztult halat szállítottak el

Kedd délig 1800 kilogrammnyi elhullott halat szállítottak el a Velencei-tó mellől.

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlást indít

A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit