Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Új tőkeprogramot indít a kormány
No menu items!

Új tőkeprogramot indít a kormány

A kormány egy tőkeprogram indítását tervezi annak érdekében, hogy a vállalatok megfelelő mennyiségű forrással rendelkezzenek, legyen szó akár forgóeszközökről, akár az elhalasztott beruházások megvalósulásáról – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén.

Kiemelte: a tőkealapokat megcélzó program a következő hetekben a kormány elé kerül; zöld célú befektetésekre és kapacitásbővítésre is kiterjed majd.

Idén “pozitív meglepetések” érhetik a gazdaság szereplőit, a növekedés 1,5 százalék lehet fölfelé mutató kockázatokkal, az infláció gyors csökkenés mellett egyszámjegyűvé válhat év végére, a külkereskedelem és a költségvetés helyzete javulhat, a munkaerőpiac stabil marad – jegyezte meg.

Nagy Márton. Fotó: MTI/Kovács Attila

A gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, hogy a tőkeprogramot a kormány a Baross Gábor Újraiparosítási program keretében indítja, annak a “hitellábát” egészíti ki.

Emlékeztetett, hogy a hitelprogram keretében a vállalkozások forinthitelt 6 százalékos kamattal, zöld beruházások esetén 5 százalékkal, eurókölcsönnél 3,5 százalékkal igényelhetnek, továbbá arra biztatta a vállalkozókat, hogy forduljanak a kereskedelmi bankokhoz a konstrukciók igénybevételére.

A gazdaságpolitikai intézkedések “be fognak érni“, a növekedés fenntartása, a recesszió elkerülése, illetve az infláció leszorítása után a gazdaság 2024-ben “repülőrajtot vehet” – fogalmazott.

Nagy Márton arra is kitért, hogy bár a gazdaság 2022-ben 4,5 százalékkal nőtt, a tavalyi év “nehéz év volt” – nem csak az infláció emelkedése és az árfolyam leértékelődése miatt. A háború, a szankciók, az energiaárak elszabadulása – az ország energiaszámlája 7 milliárd euróról 17 milliárd euróra nőtt – védekezésre kényszerítette a kormányt, negatív meglepetésekkel szembesültek naponta – fejtette ki.

Az MTI kérdésére Nagy Márton azt mondta, hogy “két ugyanolyan válság nem létezik“, amennyiben a tavaly tapasztalt problémák visszatérnek, azok már nem fognak olyan sokkszerűen hatni, a vállalatok és a kormányok is alkalmazkodtak a helyzethez; negatív kockázatokkal emellett természetesen számolni kell.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.