Kezdőlap Mozaik Újabb magyar cég állhat át a négynapos munkahétre
No menu items!

Újabb magyar cég állhat át a négynapos munkahétre

A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén mindig élenjárók voltak, ezért kezdték el vizsgálni a lehetőségét, hogy átalakítják az irodai dolgozók munkarendjét. Rámutatott, a nemzetközi tapasztalatok alapján a négynapos munkahét nem megy a produktivitás rovására, a kísérletező vállalatok bevételei ráadásul érzékelhetően nőttek is. Hozzátette, az alapvető cél a munkavállalók jólétének növelése.

Világszerte és Magyarországon is egyre többen beszélnek a négynapos munkahétről, ami klasszikus értelemben a 100-80-100 modellt jelenti: a fizetés 100 százaléka jár az idő 80 százalékéban teljesített 100 százalékos termelékenységét. A gondolat nem újdonság, már a ’90-es években könyvet írtak róla, de csak most keltette fel igazán a döntéshozók érdeklődését.

A négynapos munkahetet már számtalan országban, a teljesség igénye nélkül Japánban, az Egyesült Államokban, Írországban és Angliában is tesztelték, és igazi win-win helyzetről számoltak be a kutatási eredmények. A munkavállalók túlnyomó többsége nem akart visszatérni a hagyományos munkarendhez, de a vállalatok is növekvő profitokról adtak hírt.

Itthon mások mellett a Magyar Telekom vágott bele a 4 napos munkahét tesztelésébe, és a Cégmenedzser tavaszi felmérésből az is kiderült, hogy a hazai kkv-k több mint egyharmada már teszteli vagy kacérkodik a négynapos bevezetésével. Közülük az egyik a Klikkmarketing, a vállalatnál ugyanis előkészület alatt van az új rendszerre való átállás 2024-től.

Nem a munkáért élünk

Gál Kristóf, a cég tulajdonos közölte, személy szerint az innováció híve, erre jó példa, hogy az otthoni munkavégzésre már 2015-ben lehetőséget teremtettek a munkavállalóiknak, még jóval azelőtt, hogy a koronavírus-járvány miatt a home office általánossá vált volna. A négynapos munkahéttel is az elsők között szeretnének lenni, mert komoly potenciál rejlik benne.

„Az ötnapos munkahetet 1981-ben vezették be, azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy az emberek szombaton ne dolgozzanak. Most ugyanez a helyzet a kísérleti fázisban lévő négynapos munkahéttel, de a váltás csak szándék kérdése a cégvezetők részéről. Ugyan minden iparágban nem lehet átállni erre, de mivel mi kizárólag irodai munkát végzünk, ránk van szabva ez a működési modell. A péntek ráadásul eddig is fél napnak számított, sok ügyfél ilyenkor már nem is elérhető” – mutatott rá a vállalkozófejlesztő szakember.

Hozzátette, a munkavállalók jóléte kifejezetten fontos számukra. Osztja azt a koncepciót, hogy nem a munkáért kell élni, és fontosnak tartja, hogy több szabadideje legyen az embereknek. Furcsa, de ez egyébként egy kihívást jelenthet a négynapos munkahét esetében, ugyanis eleinte az érintett munkavállalók nehezen tudnak majd alkalmazkodni ahhoz, hogy több idejük lesz.

Gál Kristóf és a Klikkmarketing a négynapos munkahétre való átállással példát szeretne mutatni a vállalkozói szférában. Szerinte amellett, hogy a produktivitás is nőni fog, a munkavállalói elégedettség is javul, és az egész pozitívan visszahathat a cégre. Kérdésre válaszolva végezetül kitért arra, a dolgozóik elsőre nem akarták elhinni, hogy a négynapos munkahét reális lehet, de izgatottan várják az új típusú kihívást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.