Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Újra napirenden a minimálbér és a vasárnapi nyitvatartás
No menu items!

Újra napirenden a minimálbér és a vasárnapi nyitvatartás

Napokon belül megkezdődnek az egyeztetések a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről, a járulékcsökkentésről és a rövidített vasárnapi nyitvatartásról – tudta meg a Magyar Nemzet.

A minimálbér és a garantált bérminimum – az idei évhez hasonlóan – nyolc-nyolc százalékkal emelkedik jövőre a tavaly év végén kötött, 2019-re és 2020-ra szóló megállapodás szerint. Ennél nagyobb mérték meghatározott gazdasági mutatókhoz kötött, amelyek azonban csak jövőre ismerhetők meg.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség már jelezte, hogy újratárgyalná az egyezséget, ám mivel a szövetség azt nem írta alá, kérdéseket vet fel a kezdeményezése – írta a Magyar Nemzet.

A munkaadói képviseletek ugyanakkor elegendőnek tartják a minimálbérek tervezett emelésének mértékét. Érvelésük szerint a munkaerőpiac keresletvezérelt, így egyébként is magasabb béren foglalkoztatnak ma már a munkaadók.

Az állami vállalatoknál lejárt a korábbi, három évre szóló bérmegállapodás, ezért újabb, akár többéves rendezésről állapodhatnak meg a szociális partnerek. Az állami cégek dolgozói 2017 és 2019 között átlagosan harmincszázalékos bérfejlesztésben részesültek.

A munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó jövő júliustól a tervek szerint további két százalékponttal csökken, amennyiben a reálkereset-emelkedés meghaladja a hat százalékot. A Magyar Nemzet szerint a járulékcsökkentést új képlettel számolhatják, ami lehetővé tenné, hogy a mérséklést előrébb lehessen hozni az év elejére.

A kiskereskedelemben a vasárnapi nyitvatartás önkéntes rövidítése ismét napirendre kerülhet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán – írta a Magyar Nemzet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hát ez bejött: megnyitotta magyarországi áruházát a fast fashion ikon

A magyarországi üzletnyitás több mint 8 millió eurós beruházásból valósult meg és több mint 180 munkahelyet teremtett a régióban. Magyarország a vállalat 17. piaca világszerte és a 6. Közép- és Kelet-Európában.

Így nem bukunk a kötelező üvegvisszaváltáson

Az üzletekben június 30-ig még mind a régi, nem visszaváltható, és már az új, visszaváltható palackok elérhetők lesznek.

MNB: továbbra is stabil a magyar bankrendszer

Az elvégzett stressztesztek alapján a hazai hitelintézeti szektor súlyos, nagyon kis valószínűséggel bekövetkező sokk esetén is teljesítené a likviditásra és a tőkemegfelelésre vonatkozó szabályozói előírások.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...