Kezdőlap Fogyasztóvédelem Uniós törvény készül a hamis környezetvédelmi üzenetek, a „greenwashing” ellen
No menu items!

Uniós törvény készül a hamis környezetvédelmi üzenetek, a „greenwashing” ellen

Illusztráció: Bigstock

Valóban úgy készült egy termék, hogy nem károsítja az éghajlatot? Vagy csak megtévesztően reklámozzák? Az Európai Bizottsága most törvényt terjeszt elő a „greenwashing”, vagyis a zöldre mosás ellen.

A Spiegel értesülései szerint az EU bizottsága szerdán törvényt terjeszt elő az úgynevezett greenwashing ellen. Ez megkönnyítené a fogyasztók számára annak megállapítását, hogy egy klímabarátként forgalmazott termék valóban csak kevésbé – vagy egyáltalán nem – károsítja az éghajlatot és a környezetet.

A fogyasztóvédelmi szervezetek már régóta bírálják a zöldre mosást, amelynek során a termékeket megtévesztően környezet- vagy éghajlatbarátként reklámozzák. “Fontos, hogy a szabályok minden termékcsoportra vonatkozzanak – a babapürétől a tusfürdőig. A fogyasztó- és környezetvédelmet minden gyártónak komolyan kell vennie” – mondta Ramona Pop, a Német Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetségének (vzbv) vezetője.

Örvendetes, hogy az EU végre véget akar vetni a zöldre mosásnak – tette hozzá Pop. A fogyasztókat túl sokáig vezették félre. “Az európai szabályozást most gyorsan, még az európai választások előtt el kell fogadni, és aztán minden tagállamban végre kell hajtani” – mondta.

A bizottság azt szeretné, ha az új szabályok megbízható tájékoztatást nyújtanának a fogyasztóknak a termékek fenntarthatóságáról. A hatóság 2020-as tanulmánya szerint az áruk klímabarátságára vonatkozó állítások több mint fele homályos, félrevezető vagy megalapozatlan volt.

Ugyanakkor a szabályok valószínűleg előnyösek lesznek azon vállalatok számára, amelyek valóban meg tudják indokolni állításaikat. Miután a hatóság bemutatta a szabályokat, az uniós parlamentnek és az államoknak kell majd megtárgyalniuk azokat.

Vége a trükközők versenyelőnyének

A bizottság javaslatának tervezete szerint a zöld címkék használatához a vállalatnak először tudományos alapon elemeznie kell az összes jelentős környezeti hatást, és bizonyítania kell, hogy terméke megfelel az állításnak. Ezt követően egy független hitelesítőnek ellenőriznie kell az állítást, mielőtt a vállalat nyilvánosan használhatná azt. Azok a vállalatok, amelyek bizonyítás nélkül tesznek éghajlatbarát állításokat, pénzügyi szankciókra számíthatnak.

A javaslat az EU-ban értékesített valamennyi fogyasztási cikkre vonatkozna, kivéve, ha azok a már meglévő, bizonyos címkéket szabályozó uniós jogszabályok hatálya alá tartoznak. Például a biocímkével ellátott élelmiszerek esetében.

Patrick Hasenkamp, a német Önkormányzati Vállalkozások Szövetségének alelnöke szerint nem lenne szabad, hogy “a vállalatok versenyelőnyre tegyenek szert azzal, hogy megtévesztik a fogyasztókat termékeik állítólagos pozitív környezeti tulajdonságaival kapcsolatban“. Ezért üdvözlendő – mondta -, ha a gyártók állításait az egész EU-ban egységesen és átláthatóan kell feltüntetni.

Delara Burkhardt, az SPD nevű német szocialista párt európai környezetvédelmi szóvivője szerint Németországban sokan hajlandóak fenntarthatóbb módon vásárolni. “De jelenleg nem értik, hogy mi is van valójában az olyan címkék mögött, mint az ‘újrahasznosított’ vagy a ‘környezetbarát’. Az EU bizottságának érthető és ellenőrizhető, Európa-szerte egységes környezetvédelmi címkéket kell bevezetnie. Ez véget vetne a környezet és a fogyasztók kárára történő félrevezető marketingnek Európában” – emelte ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a nyár, élénkül az ingatlanpiac a tópartokon

Magyarországon a korábbiakhoz képest később kezdődött a tavaszi élénkülés, de most már megindult az érdeklődés a tóparti ingatlanpiacokon.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott...

Államháztartás: hét éve nem látott májusi hiány

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Az ötödik hónapban 53,6 milliárd forint volt hiány, ami az elmúlt hét év legalacsonyabb május havi hiánya - közölte a Pénzügyminisztérium.

Hírek

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Az EU lépni akar, hogy az embercsempészek ne reptessék a migránsokat

Az Európai Bizottság új intézkedéseket javasolt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a fuvarozás egyre növekvő, bűnözői hálózatok általi visszaélésszerű használatát az EU-ba irányuló irreguláris migráció elősegítésére.

Földrengés volt Horvátország magyar határhoz közeli részén

Földrengés volt kedd hajnalban, 4.14 órakor Horvátországban 3,3-as magnitúdóval, Eszék közelében, a magyar határtól 10 kilométerre - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

Elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év felelős foglalkoztatója díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft. - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

Gazdaság

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.