Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Orbán: tisztességes uniós költségvetést akarunk
No menu items!

Orbán: tisztességes uniós költségvetést akarunk

Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű: olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével.

A miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, sűrű félév várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel.

Orbán Viktor és Charles Michel Brüsszelben. Kép/ MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Közölte, ezekről nemcsak tárgyalni szeretnének, hanem a többségét le is szeretnék zárni. Szavai szerint a menetrend nagyon ambiciózus, amelynek teljesítése véleménye szerint nem lehetetlen, de mint mondta: “csodát kell hozzá tenni“.

Tájékoztatása szerint a tanács elnökével folyatott megbeszélések többségét az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésének kérdése tette ki, ugyanis február 20-ra e témára összpontosítva hívott össze rendkívüli uniós csúcsot Charles Michel.

Elmondta, Magyarország még nem mutatta be a költségvetésre vonatkozó nemzeti számait, a tárgyalások ugyanis még nem tartanak abban a szakaszban.

Kifejtette, az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán.

Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népesedésük 20 százalékát teszi ki Európának – húzta alá.

Közölte, további egyeztetés várható azokkal az országokkal, amelyeknek Magyarországhoz hasonlóan, bajuk van a költségvetés “eszmei, szellemi, elvi alapjaival”. Ezeket az országokat tájékoztatta a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű szombati, Portugáliában tartott ülésén a költségvetés elvi helyességének helyreállítása érdekében tett konkrét javaslatairól, amelyet hétfőn átadott az uniós tanács elnökének is – mondta.

Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is” – fogalmazott.

Orbán Viktor azon véleményének adott hangot, hogy a február 20-i csúcstalálkozó nem jelenti azt, hogy be is kell fejezni a tárgyalásokat. Jó lenne, de a magyar álláspont szerint a költségvetés minősége fontosabb, mint elfogadásának időpontja – tette hozzá a miniszterelnök.

A február 20-ra összehívott uniós csúcs középpontjában álló, 2021-2027 közötti uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni.

Az Európai Bizottság a 27 tagállam bruttó nemzeti jövedelme (GNI) 1,11 százalékának megfelelő összegű költségvetést javasol, az Európai Parlament 1,3 százalékért áll ki, míg több ország nem szeretne 1 százaléknál többet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...