Kezdőlap Hírek Vége a Covid-járványnak? Ausztria, Svájc és Hollandia mellett Németország is nyitni fog
No menu items!

Vége a Covid-járványnak? Ausztria, Svájc és Hollandia mellett Németország is nyitni fog

A tervek szerint Németországban március 20-ig visszavonják a korlátozások nagy részét. Illusztráció: Bigstock

Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európa is lassan maga mögött hagyja a világjárványt: Németország készen áll arra, hogy más országhoz csatlakozva feloldja azokat a korlátozásokat, amelyek két éven át bolygatták a régió életét.

A németországi Covid-korlátozások nagy részét március 20-ig három lépésben visszavonják – derül ki abból a Bloomberghez is eljutott javaslatból, amelyet Olaf Scholz kancellár hivatala készített a regionális vezetőkkel szerdán tartandó találkozóra.

Ausztria és Svájc hasonló lépéseket tervez, Hollandia pedig kedden késő este bejelentette, hogy péntektől kezdve megszünteti a személyek és vállalkozások ellenőrzését.

Nyugat-Európa, amely egykor a válság globális epicentruma volt, igyekszik visszatérni a normálishoz közeli állapotokhoz. Az elmozdulást segíti a viszonylag magas oltási arány és az omikron változat által okozott enyhébb tünetek, még ha a fertőzési arányok egyes országokban továbbra is a csúcsszintek közelében vannak is.

Franciaország – amely gyorsabban oldotta fel a korlátozásokat, mint Németország – március közepétől lazíthat a maszkokra és a védőoltás igazolására vonatkozó követelményeken – mondta szerdán Olivier Veran egészségügyi miniszter.

Ha a tendencia folytatódik, a hullámnak körülbelül két héten belül vége lehet. Visszatérhetünk a kvázi normális helyzethez” – mondta a France Info rádióban.

A németországi esetszám emelkedés az elmúlt napokban kezdett enyhülni, és a javuló kilátások miatt a politikai spektrum minden szegmenséből érkeztek felhívások, hogy Európa legnagyobb gazdasága kövesse az olyan országokat, mint az Egyesült Királyság, Írország és Dánia a korlátozások enyhítésében.

A német tisztviselők azonban továbbra is óvatosak. A kormány javaslata szerint továbbra is kötelező lenne a maszk viselése és a társadalmi távolságtartás a zárt közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön.

A kancellári tervezet az új változatok által okozott újabb hullám veszélyére figyelmeztetlegkésőbb őszig“. A tisztviselők egyben megismétlik a védőoltást visszautasító milliókhoz intézett sürgős felhívásukat is, miszerint vegyék fel az emberek a Covid-oltásokat és az emlékeztető oltást is.

Ébernek kell maradnunk. Nem hagyhatunk veszni mindent, amit az elmúlt hónapokban elértünk” – mondta Hendrik Wuest, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke az ARD közszolgálati televízióban az ülés előtt. 

Svájcban a kormány csütörtöktől várhatóan megszünteti a Covid terjedésének megfékezésére bevezetett közegészségügyi intézkedések többségét. A tömegközlekedési eszközökön azonban továbbra is előírhatják a maszkok használatát.

Karl Nehammer osztrák kancellár szerdán további enyhítési lehetőségekről tárgyal a regionális vezetőkkel. A holland kormány kedden ismertette a teljes újranyitás felé vezető tervet, mivel a fertőzések kezdenek csökkenni a rekordszintekről.

A német terv

Németországban a kancellária javaslata szerint azonnal feloldják a nem létfontosságú üzletekbe való belépéshez szükséges oltás vagy gyógyultság követelményét, valamint a magánrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat.

A második lépés március 4-én lépne életbe. Az éttermekbe és szállodákba azok léphetnek be, akik be vannak oltva, meggyógyultak vagy érvényes negatív teszttel rendelkeznek, a nagyobb rendezvényeken pedig több ember vehet részt. Az éjszakai szórakozóhelyek újra kinyithatnak azok számára, akik megkapták az emlékeztető oltást vagy negatív tesztet mutatnak be.

A harmadik és egyben utolsó fázisban “az összes átfogóbb védelmi intézkedés akkor vezethető ki, amikor az egészségügyi rendszer állapota ezt lehetővé teszi” – áll a dokumentumban.

A Bundestagban a törvényhozók a politikai pártok közötti konszenzus hiánya és a jogi bonyolultság miatt még nem kezdték meg az intézkedés megvitatását.

Boruzs Álmos

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.