Kezdőlap Címkék űjranyitás

űjranyitás

Re-open: mindent tudó utazástervező készül Európáról

Nagy segítség lenne az utazóknak, ha a Re-open honlap fel lenne töltve, és hibátlanul működne a mindent tudó utazástervező. Egyelőre tesztelés alatt áll.

Elemzők: jelentősen lassulhat a reálbérek növekedése

Az újranyitás következtében a bruttó bérek növekedési üteme idén egyáltalán nem, vagy alig gyengül, a magasabb infláció miatt viszont a reálkeresetek emelkedése lényegesen lelassulhat - vélik elemzők.

Felmérés: Budapest 11 bevásárló utcájában a vállalkozások mintegy 90 százaléka élte túl a járványt

A Bevásárlóutca Menedzsment által összefogott 11 budapesti bevásárló utcában a vállalkozások mintegy 90 százaléka élte túl a koronavírus-járványt, és egyre több helyen csökken a kiadó-eladó üzletek száma - közölte a szervezet május elején végzett kutatása alapján.

Újranyit a Fővárosi Nagycirkusz

Június 4-én nyitja meg újra kapuit a Fővárosi Nagycirkusz. A hatályos jogszabályokat betartva a cirkuszba a nézők csak védettségi kártyával léphetnek majd be - közölte az intézmény.

Optic World: egy brand, két cég – testvéri összhangban

A pandémia miatti kényszerű zárás időszaka a jellegük miatt nyitva tartó optikai üzletek forgalmára is negatív hatást gyakorolt, de az Optic World ennek ellenére idén még újabb üzletek megnyitását tervezi. A márka ugyanakkor nem csak attól különleges, hogy az optikai kereskedelmi piac legnagyobb magyar tulajdonú szereplője, hanem attól is, hogy az Optic World brandet két testvér, két önálló kft-jének összehangolt üzletpolitikája erősíti.

„A megfázást kockáztatjuk, de nem számít!” Itáliában is nyithattak a teraszok

„A megfázást kockáztatjuk, de nem számít!”  ezzel a felkiáltással nyugtázta egy vendég: kinyithattak az éttermek teraszai Olaszországban.  A kevesebb korlátozás élettel töltötte meg a tereket. Sokan éltek a lehetőséggel. A Repubblika terjedelmes riportot közölt a régi-új olasz valóságról, amelynek nyomán Petrus Szabolcs mutatja be olvasóinknak, hogyan élték meg a nyitást a mediterrán ország északi területein.

Orbán: négymillió beoltott után további lazítás jön

Megvan a 3,5 millió beoltott, így a teraszok szombat reggeltől kinyithatnak. A jövő hét közepén meglehet a négymillió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

György László: a magyar cégek készen állnak a nyitásra

Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem vagy csak később valósult volna meg - mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, aki szerint ha újranyit a világ, a magyar vállalkozások készen állnak majd a versenyre.

Távirati Stílusban – Dauner Katalin a Dream Shopping tulajdonosa az újranyitásról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Dauner Katalin a Dream Shopping Kft. tulajdonosa válaszol.

Távirati Stílusban – Horváth Csobán az Intersport ügyvezető igazgatója a nyitásról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Horváth Csobán az Intersport ügyvezető igazgatója válaszol.

Készülnek a nyitásra a vendéglátósok – a bértámogatás folytatását kérik

A vendéglátósok már készülnek a teraszok közeledő nyitására: a munkaerőt hamarosan mozgósítják, a zökkenőmentes indulást pedig folyamatosan készítik elő - mondta a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke, aki üdvözli a teraszdíj eltörlését, de a bértámogatás folytatását javasolja.

Távirati Stílusban – Simonyi András az újranyitásról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Simonyi András, a Möbelix és a Mömax áruházakat üzemeltető MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.

Koronavírus – Az üzletek döntő többsége kinyitott a szakmai szervezet szerint

Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György,  az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Orbán: a 65 év fölöttiek beoltása után kezdődhet az újranyitás

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt a koronavírus-járvány miatti szabályokról Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán: március végéig biztosan maradnak a korlátozások

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Koronavírus – Orbán: a harmadik hullám felfutóban van, a vakcinációban nagy ugrás jöhet

A koronavírus-járvány harmadik hulláma felfutóban van, ezért az embereknek átgondoltan, nem indulatból kell dönteniük az oltásról, hiszen az életükbe is belekerülhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Újranyitás után. A Balaton lehet a sláger

Tízből kilencen terveznek vakációt az idei nyárra, ötödük már foglalt is. Itthon idén is a Balaton lehet a legnépszerűbb úti cél - derül ki a Szállás.hu legfrissebb felméréséből.

Újraindítási csomag jön Budapesten – könnyebb lesz teraszt nyitni is

Újraindítási csomaggal készül a fővárosi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítése utáni időszakra, ezzel segítve a budapesti vendéglátóipart.

Interaktív térkép – így utazhatunk az EU-n belül

Az Európán belüli utazás és idegenforgalom biztonságos újraindítását segíti az Európai Bizottság Re-open EU nevű internetes platformja, amely az unió 24 hivatalos nyelvén nyújt valós idejű tájékoztatást.

Újraindult a turizmus – nyitnak a szállodák

A veszélyhelyzet visszavonása után újraindult a magyarországi turizmus, a szállodák többsége újból megnyitotta kapuit. Hogy ehhez milyen egészségügyi előkészületekre volt szükség, illetve a hotelek miként élték meg a nyitás utáni első napokat, arról Az Utazó magazin készített videósorozatot.

Friss

Németország. Tizenhárom éves csúcson a termelői infláció

Tizenhárom éves csúcsra ugrott a termelői árak emelkedésének üteme májusban Németországban. A meredek növekedés tovább erősítheti az inflációs aggodalmakat.

Golflabda méretű gyémántot találtak Botswanában

A világ harmadik legnagyobb drágakövének tartott, 1098 karátos gyémántot bányásztak ki Botswanában - közölte a De Beers bányakonszern és a kormány.

Hőségriasztás munkaidőben – előírások és tanácsok

A hőségben végzett munka veszélyesebb, ezért fontos, hogy a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében mindenki tegye meg a szükséges megelőző intézkedéseket - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - közölte a szervezet vezetője.

Hírek

Golflabda méretű gyémántot találtak Botswanában

A világ harmadik legnagyobb drágakövének tartott, 1098 karátos gyémántot bányásztak ki Botswanában - közölte a De Beers bányakonszern és a kormány.

Hőségriasztás munkaidőben – előírások és tanácsok

A hőségben végzett munka veszélyesebb, ezért fontos, hogy a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében mindenki tegye meg a szükséges megelőző intézkedéseket - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - közölte a szervezet vezetője.

Szemhárfa – technológia segítségével játszhatnak a mozgáskorlátozott zenészek

A szemük mozgatásával hárfázhatnak egy új technológia segítségével mozgáskorlátozott zenészek.

A brit felnőttek többségét beoltották – a legtöbb új fertőzött 5-12 és 18-24 éves

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.

Hőhullámot hoz a hétvége – néhol záporral és zivatarral

A hétvégén érkezik az idei első hőhullám - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Békétlenebbé vált a világ – meg is fizettünk érte

Bár tavaly csökkent a konfliktusok intenzitása, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt békétlenebbé vált a világ. A békétlenség a bolygó minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében.

Pénteken nagyot drágulnak az üzemanyagok

Péntektől drágulnak az üzemanyagok a hazai kutakon: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 5 forinttal emelkedik.

Gazdaság

MNB: idén először áprilisban lett deficites a fizetési mérleg

Áprilisban 201 millió euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, az első három hónap előzetes adatok szerint 446 millió euró aktívumát követően, amiből 330 millió euró márciusban képződött - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.

A pénzpiaci alapokból egymilliárdnyi forint áramlott ki

Májusban 0,1 százalékkal, 11 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

MNB – 50 milliós bírság az Union Biztosítónak

Különböző jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union Biztosítóra. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonságos működését - közölte a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom