Hirdetés
Kezdőlap Agrár Végéhez közeledik az idei nyári aratás
No menu items!

Végéhez közeledik az idei nyári aratás

Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól – közölte Feldman Zsolt.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért államtitkár. arra hívta fel a figyelmet, hogy az aratás mintegy 1,8 millió hektáron jó ütemezéssel, lényeges fennakadásoktól mentesen zajlott az országban. Augusztus elejére az őszi árpa 100 százalékát betakarították, a búzát pedig már csak 50 ezer hektáron kell learatni. A mostani gazdálkodási évben az őszi vetésterületek nagysága átlag feletti.

A kalászosok és a repce is kedvező állapotban volt az aratás időszakában, bár az elmúlt hetek viharos időjárása komoly károkat okozott egyes területeken az árpánál és kisebb mértékben a búzánál is – emelte ki az államtitkár.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az őszi árpa 5,51 tonna hektáronkénti országos átlaghozamot mutat. Ezzel a hozammal számolva – köszönhetően a területbővülésnek is – csaknem  2,2 millió tonna őszi árpát arattak, szemben a 2022-es 1,4 millió tonnás eredménnyel.

Az őszi búza termőterülete az előző évekhez képest jelentősen növekedett és elérte az 1 millió hektárt. Az aratás 94%-os készültsége mellett 5,6 tonna hektáronkénti országos átlaghozam látható, így az össztermés 5,6 millió tonna körül alakulhat. A tavalyi őszi búza termésátlaga hektáronként 4,4 tonna, az össztermés pedig 4,2 millió tonna volt. Az őszi káposztarepce aratása is lényegében befejeződött.

A tavalyi évnél 50 ezer hektárral kevesebb, 189.000 hektáros vetésterületen, 3 tonna hektáronkénti, jó termésátlaggal 600 ezer tonna körüli termést adott, ami a csökkenő vetésterület ellenére magasabb, mint a 2022-es 506 ezer tonnás mennyiség. A kisebb területen termesztett kalászos gabonák – tritikálé, rozs, zab – aratása is a végéhez közeledik, az idei eredmények ezeknél a növényeknél is meghaladják a tavalyi értékeket – részletezte
Feldman Zsolt.

A gazdálkodók helyzetét nehezíti az orosz-ukrán háború és a szankciós politika miatt megnövekedett termelési költségek és a jelenlegi európai gabonapiaci helyzet. Az Agrárminisztérium az összes lehetséges eszközzel fellép az ukrán gabona korábbi piacaira történő irányítása és ezzel a hazai gazdálkodók értékesítési lehetőségeinek erősítése érdekében – tette hozzá.

(Agrárminisztérium)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.