Kezdőlap Fogyasztóvédelem Veszélyes kétkerekűek. Újabb rollereket és hoverboardokat tiltottak be
No menu items!

Veszélyes kétkerekűek. Újabb rollereket és hoverboardokat tiltottak be

Tavaly mindössze kettő, idén már öt elektromos rolleren nem találtak fogást a fogyasztóvédők. Az önegyensúlyozó változatból tesztelt darabok viszont az újabb merítésben is egytől egyig veszélyesnek bizonyultak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül tehát még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte: a könnyű, kicsi és gyors eszközök mindenfelé egyre népszerűbbek, hiszen valóban kényelmesebbé tehetik a mindennapi közlekedést. Az egy- vagy kétkerekű rollerek azonban nemcsak felelőtlenül a járdán cikázva lehetnek veszedelmesek. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés kiderítette, hogy némelyik akár már kicsomagolás után “rögtön bánthat“.

Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma 2020-ban vizsgálta először az e-rollerek és hoverboardok termékbiztonsági megfelelőségét. Tavaly tizennégyből tizenkettő, idén tizenkettőből hét akadt fenn a rostán. A 86 százalékosról ezzel 58 százalékosra javuló kifogásolási arány azonban még mindig rettentően messze van az ideálistól.

A nyolc vizsgált elektromos roller közül csak három késztette homlokráncolásra a szakembereket. Az egyiknél az akkumulátor mellől hiányzott a hőmérsékletfigyelő eszköz. A kontrollálatlanul túlmelegedő termék így kigyulladhat, ami nem tesz jót az utas egészségének. Egy másiknál a talprész és a kormányszár közötti csukló csíphetné oda az ujjat, zúzódást okozva. Egyebütt pedig az első kerék lazulás ellen nem biztosított tengelycsavarja fenyegetett azzal, hogy a roller menet közben szétesik” – fogalmaztak.

A labor 2021-ben is kivétel nélkül “elkaszálta” a hoverboardokat, ezúttal néggyel kellett ezt tenniük.

A mini segwayekre változatlanul jellemző, hogy a mozgó belső huzalozást éles szélű, sorjás részeken vezetik át. A vezeték sérülése miatt bekövetkező elektromos zárlatból hirtelen lefékeződés, irányváltás, azokból pedig orra esés, végtagtörés következhet. A legváratlanabb hibajelenséget produkáló hoverboard kézben tartva is elindult, így ha éppen nem viszi magával, azért eltörheti az ujjakat. A részletes vizsgálati eredmények IDE kattintva böngészhetők.

Keszthelyi Nikoletta

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: “A hatóság haladéktalanul elrendelte a nem biztonságos termékek kivonását a forgalomból. A kereskedőnek a súlyos kockázatú hoverboardokat és e-rollereket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk. Tavaly megkezdett ellenőrzésüket annak érdekében folytatjuk az év további részében és jövőre, hogy a vevők kizárólag biztonságos masinák közül válogathassanak az üzletekben. A fogyasztóvédelmi szabályozás rég nem látott léptékű megújításával idén januártól a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett éppen az elektromos rollerekkel bővült” – írta az ITM.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Tőzsde – Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).