Kezdőlap Világgazdaság Vezérváltás a McDonald's élén
No menu items!

Vezérváltás a McDonald’s élén

A McDonald’s azonnali hatállyal menesztette a cégtől Steve Easterbrook elnök-vezérigazgatót, miután kiderült, hogy a férfi szerelmi viszonyt folytatott egyik alkalmazottjával.

Steve Easterbrook négy és fél éven át vezette a gyorsétteremláncot

A McDonald’s szerint Easterbrook ezzel a viszonnyal megsértette a társaság irányelveit. Az igazgatótanács megállapította, hogy a viszony kapcsán Easterbrook “rossz ítélőképességről tett tanúbizonyságot”. A viszonyt illetően a McDonald’s más részletekkel nem szolgált.

Easterbrook a cég dolgozóihoz intézett emailben elsimerte a történteket, levelét a The New York Times és más amerikai médiumok is idézték.

“Hibát követtem el. Tekintettel a társaság által valott értékekre, egyetértek az igazgatótanáccsal, hogy ideje odébb álnom” – írta.

Chris Kempczinski

Easterbrook helyére az igazgatótanács azonnali hatállyal Chris Kempczinskit, a globális gyorsétteremlánc eddigi egyesült államokbeli elnökét nevezte ki.

A brit állampolgárságú Easterbrook a McDonald’s nagy-britanniai és észak-európai vezetője volt, mielőtt 2015 márciusában az óriáscég elnök-vezérigazgatójává választották.

Hivatali ideje alatt Easterbrook nagy hangsúlyt helyezett a technológiai megújulásra – bevezették például az önálló rendelést lehetővé tévő kioszkokat és a digitális menütáblákat -, és sokat dolgozott azon is, hogy megváltozzon a vásárlók ítélete a McDonald’s ételeinek minőségével kapcsolatban. Vezetésével a társaság 17 egymást követő negyedévben produkált növekedést.

Az idén szeptember végén zárult negyedévben azonban a vártnál kisebb nyereséget termelt a McDonald’s, mivel a korábbiaknál sokkal több pénzt fordított az amerikai éttermek korszerűsítésére és a házhoz szállítási szolgáltatások felgyorsítására, így költségei jelentősen nőttek. A cég adózott eredménye 1,61 milliárd dollár, részvényenként 2,11 dollár volt a július-szeptemberi időszakban a tavalyi év azonos időszakában elért 1,64 milliárd dollár, részvényenként 2,10 dollár után. Elemzők nagyobb, részvényenként 2,21 dolláros nyereségre számítottak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A LEGO beruházása 300 új munkahelyet hoz létre

A világon működő öt gyáruk közül háromban végzik a LEGO-gyártás teljes folyamatát - a nyíregyházi üzem is ilyen.

Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is.

A Ryanair ritkítja idei téli menetrendjét

A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.-írta az AIRportal.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.