Kezdőlap Hírek Fürdők: nőttek a bevételek, de égető a munkaerőhiány
No menu items!

Fürdők: nőttek a bevételek, de égető a munkaerőhiány

A magyarországi fürdőüzemeltető társaságok összes nettó árbevétele 9,1 százalékkal, a fürdőszolgáltatásokból származó árbevétele 7,5 százalékkal nőtt tavaly 2017-hez képest, miközben a fürdőszolgáltatásban foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3,5 százalékkal csökkent egy év alatt.

A Magyar Fürdőszövetség 2018-as ágazati elemzése szerint a magyarországi fürdőkben folyamatossá vált a munkaerőhiány, a munkaerőpiacon tapasztalt béremelésekkel a legtöbb fürdő nem tud lépést tartani. A fürdőágazatban 18 ezren dolgoznak jelenleg Magyarországon a kölcsönzött munkaerőt is figyelembe véve, nem számítva a fürdőszolgáltatáson kívüli – vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban – alkalmazottakat.

A 224 turisztikai jelentőségű fürdő éves árbevétele 64,2 milliárd forint volt tavaly, a fürdőszolgáltatásból származó árbevétel fürdőnként átlagosan 185 millió forintot tett ki.

A fürdőszövetséghez beérkezett adatok alapján a fürdők teljes bevétele a keleti országrészben nőtt jobban, 10,4 százalékkal, míg Nyugat-Magyarországon 8,1 százalékos volt a növekedés. A fürdőszolgáltatások bevételének növekedése is a keleten fekvő fürdőkben volt magasabb, 8,5 százalékos, a nyugati 6,8 százalékkal szemben.

Az elemzés kiemeli: a fürdőszolgáltatás árbevétele kevésbé nőtt, mint a fürdőüzemeltetők teljes bevétele, ami arra utal, hogy a fürdők egyéb tevékenységei (vendéglátás, szállásadás, bérbeadás) nagyobb növekedési potenciált jelentenek, mint maga a fürdőszolgáltatás. Ebben vitathatatlanul meghatározó a magas, 27 százalékos áfa-kulcs versenyképességet és növekedést fékező hatása – írták.

A magyarországi fürdők látogatóinak száma átlagosan 2,2 százalékkal nőtt 2018-ban a vizsgált fürdőkben, a turisztikai jelentőségű fürdők 28,8 millió vendéget fogadtak tavaly.

A tagok önkéntes adatszolgáltatásával készített elemzés szerint az egy fürdőre jutó éves átlagos látogatószám eltérő mértékű volt a kelet-nyugati összehasonlítás alapján: a keleti országrészben 3,4 százalékkal, a nyugati országrészben átlagosan 0,4 százalékkal számoltak több látogatót.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy nincs államilag elismert, vagy egyéb kötelező és egységes módszertan a látogatók számítására.

A fürdőszolgáltatások átlagára 2017-ben 1972 forint volt a nemzetközi jelentőségű fürdőkben, az országos jelentőségűekben 1137 forint, míg a helyi jelentőségű fürdőkben 791 forintot fizettek átlagosan a vendégek áfa nélkül. Országosan 2018-ban 5,1 százalékos volt az átlagárak növekedése. Tavaly az átlagárak az ország keleti és nyugati felén is emelkedtek, 4,8 százalékkal, illetve 5,9 százalékkal. Folytatódott az a tendencia, hogy a nyugati országrész átlagárai sokkal magasabbak a keleti országrész átlagáraihoz képest: 2017-ben 24 százalékos, tavaly 25 százalékos volt a különbség a nyugati fürdők javára – összegezték. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás