Kezdőlap Gazdaság 2021-23. Londoni elemzők a közép-európai kilábalás esélyeiről
No menu items!

2021-23. Londoni elemzők a közép-európai kilábalás esélyeiről

Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint a magyar gazdaságban várhatóan előbb kezdődik a kilábalás a koronavírus-járvány okozta sokkból, mint a közép-európai térség többi gazdaságában, és a növekedés üteme jövőre elérheti a 6 százalékot, bár a magyar hazai össztermék (GDP) értéke valószínűleg még 2022-ben is valamelyest elmarad a járvány előtti szinttől.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics a tágabb értelemben vett feltörekvő európai térség kilátásairól összeállított, hétfőn bemutatott átfogó helyzetértékelésében hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság “jól tartotta magát” a tavalyi második járványhullám idején, de az idei első negyedévben valószínűleg még csökkent a hazai össztermék, tekintettel a harmadik hullám megfékezését célzó lezárásokra.

Az első negyedévi visszaesésre utal a tanulmány szerint egyebek mellett az, hogy az ipari termelés értéke kissé, a kiskereskedelmi forgalomé viszont drasztikusan csökkent februárban. A ház szerint emiatt a második negyedév is még gyengén indult.

A magyarországi oltási program azonban előbbre tart, mint a térség többi országában, a korlátozások feloldása már megkezdődött, így a kilábalás is várhatóan előbb indul, mint a többi közép-európai gazdaságában – áll a Capital Economics hétfőn ismertetett új előrejelzésében.

A cég kiemeli, hogy a tavalyi év végén nőtt a magyar gazdaságnak nyújtott költségvetési támogatás, és a Capital Economics elemzői azzal számolnak, hogy a szakpolitikai alapállás laza marad a jövő évi választásokat megelőző időszakban.

A magyarországi munkapiaci helyzet mindeközben változatlanul feszes, és ez támogatóan hat a háztartási szektor fogyasztási kiadásaira, emellett Magyarország az Európai Unió helyreállítási keretéből érkező folyósítások egyik fő kedvezményezettje lesz – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

Mindezt egybevetve az elemzőcég az idei év egészére 4 százalékos, 2022-ben 6 százalékos GDP-növekedést valószínűsít a magyar gazdaságban.

A ház számításai szerint ugyanakkor a magyar hazai össztermék értéke 2022 végén még így is 2 százalékkal elmarad a koronavírus-járvány előtti szintektől.

A Capital Economics – most első ízben – 2023-ra is adott prognózist: várakozása szerint abban az évben 4,5 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság teljesítménye.

A ház hétfői prognózisa szerint ebben a növekedési környezetben az államháztartási hiány és az államadósság-ráta egyidejű, fokozatos csökkenése várható a tavalyi megugrás után.

A Capital Economics várakozása az, hogy a hazai össztermékhez mért deficit a 2020-ban mért 8,1 százalékról az idén 5,1 százalékra, jövőre 4,3 százalékra, 2023-ban 3,3 százalékra csökken.

A GDP-arányos államadósság-ráta a cég számításai szerint a tavalyi 78 százalékról az idei év végéig 76,5 százalékra, 2022-ben 75,5 százalékra, 2023-ban 74,3 százalékra mérséklődik.

A magyar gazdaság növekedési kilátásairól más nagy londoni házak is derűlátó – ugyanakkor a Capital Economics friss prognózisánál valamivel óvatosabb – előrejelzéseket közöltek a legutóbbi időszakban.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett térségi prognózisában annak a véleményének adott hangot, hogy a közép- és kelet-európai gazdaságoknak – mindenekelőtt a visegrádi négyeknek (V4) – pótlólagos beruházási és növekedési lendületet adnak az Európai Unió által a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett 750 milliárd eurós helyreállítási alap finanszírozásai.

A szerint ugyanakkor ennek élénkítő hatásai zömmel 2022-ben jelentkeznek majd.
A cég ennek alapján azzal számol, hogy a magyar hazai össztermék az idén 3,2 százalékkal, jövőre 5,6 százalékkal növekszik reálértéken.

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Kép: azuzlet.huEgy másik globális hitelminősítő, a Moody’s Investors Service a magyar gazdaságról összeállított idei éves országjelentésében kifejtette: a “Baa3” szintű magyar államadós-osztályzatra általa érvényben tartott, felminősítés lehetőségére utaló pozitív kilátás azt tükrözi, hogy a magyar gazdaság a hasonló besorolású szuverén adósokkal összehasonlítva erőteljes teljesítményt mutatott, és a cég várakozása szerint ez a továbbiakban is így lesz.

A Moody’s közölte: várakozása szerint a magyar gazdaság teljesítménye az idén 3 százalékkal, 2022-ben 5,1 százalékkal növekszik.

A hitelminősítő a Capital Economics előrejelzésénél derűlátóbb azzal kapcsolatban, hogy a magyar hazai össztermék  mikor érheti el a koronavírus-járvány előtti szintet, a Moody’s országjelentése szerint ugyanis ez már jövőre megtörténhet.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.

Nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum

Megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.