Kezdőlap Világgazdaság 25-30 százalékkal csökkenti az árait egy német energiaszolgáltató
No menu items!

25-30 százalékkal csökkenti az árait egy német energiaszolgáltató

Illusztráció: Bigstock

Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.

A Darmstadtot ellátó vállalat a villamos energia árát csaknem 25 százalékkal, a földgáz árát 30 százalékkal csökkenti áprilistól az egyetemes szolgáltatási területen. Az év második felében várhatóan a versenypiaci ellátás területén is csökkennek az árak, így mindenki kevesebbet fizet majd az energiáért – mondta Marie-Luise Wolff, az Entega vezetője egy lapinterjúban.

A 700 ezer fogyasztási helyet ellátó vállalat ügyfeleinek terhei a világpiaci árak mérséklődése mellett az “előrelátó beszerzési politika” révén csökkennek – mondta az Entega igazgatótanácsi elnöke, aki egyben a legnagyobb ágazati érdekképviselet, az energetikai és vízgazdálkodási vállalatok szövetségének (BDEW) vezetője.

Marie-Luise Wolff a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a világpiacon megmarad a volatilitás, az árak heves ingadozása, és nem lehet arra számítani, hogy a földgáz ára visszatér a két évvel korábbi, alacsony szintre.

Mint mondta, az árak alakulásában döntő szerepe van az ázsiai gazdasági helyzetnek, így “ha Kína recesszióba kerül, rengeteg földgázunk lesz“, ha pedig fellendül a kínai gazdaság, a földgáz ára is emelkedik majd.

Az viszont feltételezhető, hogy a megawattóránként 60-80 euró lesz "az új normalitás" a földgáz nemzetközi piacán. Ez ugyan jelentősen elmarad a tavaly nyári 350 euró körüli csúcsértékektől, de a fogyasztók számára így is megawattóránként 100-120 eurót, vagyis kilowattóránként tíz-tizenkét centet jelent

– fejtette ki a szakember.

Az Entega az első nagyobb németországi szolgáltatók között van, amelyek nemcsak az új, hanem a meglévő ügyfelekre vonatkozó árakat is  csökkentik. Az újonnan belépők már hosszabb ideje egyre kedvezőbb árakat kapnak országszerte. Az energiaszolgáltatók, valamint a pénzügyi és a távközlési szolgáltatók és a biztosítók árainak összehasonlításával foglalkozó legnagyobb német szakportál, a Verivox legutóbbi számításai szerint tavaly augusztus és december között több mint 50 százalékkal csökkent a földgáz új ügyfeleknek szabott ára a térségi – több régiót egybefogó szolgáltatási területen működő – szolgáltatóknál.

Így augusztusban egy évente 20 ezer kilowattnak megfelelő mennyiségű földgázt fogyasztó háztartás esetében még 8000 euró körüli éves gázszámlával járt, ha a család az egyetemes szolgáltatáson kívüli legolcsóbb ajánlatot választva kötött új szerződést. Ez az összeg decemberre 3780 euróra csökkent.

Hasonló folyamatok zajlanak a villamos energia piacán is, ahol az új belépő ügyfeleknek járó tarifa alapján négyezer kilowattos évi fogyasztás mellett az októberi 2200 euró feletti csúcsról 1600 euró körüli szintre süllyedt a villanyszámla éves szintre számolt összege a Verivox számításai szerint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent
Hirdetés

Hírek

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.