Hirdetés
Kezdőlap Autó 7 új modellel frissít a haszongépjármű bajnok Ford
No menu items!

7 új modellel frissít a haszongépjármű bajnok Ford

fotó:Érsek M. Z

A Ford Magyarország stabilan piacvezető a haszongépjármű üzletágban, személygépjárműveknél 7 új modellfrissítéssel erősít 2024-ben – derült ki a Ford sajtóbemutatóján.

Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország Ügyvezető Igazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a 120 éves örökséggel rendelkező globális márka hazánkban is stabilan a piac vezető szereplőinek egyike. 2023-ban a haszongépjármű üzletágban, piaci részesedését tekintve a cég továbbra is első hellyel büszkélkedhet, immáron több, mint 10 éve töretlenül. A személygépjárművekkel összesített kategóriában, az éves eredmények alapján a Ford Magyarországon a 3. legnagyobb piaci szereplő. Ezt a helyzetét a Ford jelenleg is tartja 2024-ben. A vállalat ambíciója, hogy az idei évet is hasonlóan sikerrel zárja az összesített eredményekben, a három vezető hely egyikén.

„A Ford meghatározó szerepét demonstrálja a nemzetközi eredmények és elismerések sora, valamint a megújult modellpaletta, ami jelenleg a piac egyik leginnovatívabb termékeit kínálja” – emelte ki Lajtner Tamás, a Ford Magyarország kommunikációs vezetője. Példaként említve többek között:

Az újonnan bemutatott Ford Kuga, egész Európa legkelendőbb plug-in hybrid (PHEV) modellje az elmúlt három év mindegyikében (2023, 2022, 2021).

Az idén 60.évfordulóját ünneplő Mustang, a globális piac legkelendőbb sportautója több, mint 10 éve töretlenül.

A Ford Ranger az Év Pickupja Nemzetközi Díj nyertese 2024-ben, független szakmai zsűri megítélésében.

Az új Ford Transit Custom az Év Furgonja Nemzetközi Díj háromszoros nyertese (2024, 2020, 2013), míg az egytonnás szegmens legkelendőbb áruszállítója Európában 2015 óta.

A Ford a haszongépjárművek piacán Európában 15%-os részesedéssel 9. éve piacvezető 2023-ban

A Ford Pro haszongépjármű üzletágban a Ford hazánkban továbbra is piacvezető. „Célunk, hogy magyarországi piaci részesedésünket tekintve év végéig elérjük, hogy minden negyedik eladott haszongépjármű Ford legyen! További kiemelt célunk, hogy márkakereskedéseinkben az ország legnagyobb azonnal elérhető haszongépjármű készletével várhassuk vásárlóinkat. Ez a második negyedév végével meg is valósul, ami további lehetőségeket biztosít az iparági részesedésünk növelésére. ”– foglalta össze Bagyó Dávid, Ford Pro üzletág igazgató.

A Ford Blue és Model E üzletág terén a cég 7 új (vagy frissített) modell bevezetésével erősíti pozícióját idén 2024-ben– osztotta meg Károly Róbert, a Ford Blue és Model e üzletág igazgatója.

Az új Kuga piaci bevezetése idén májusban indul, ami továbbfejlesztett hibrid hajtásláncokkal, attraktív új külső megjelenéssel, és a Ford új SYNC 4 fedélzeti rendszerével száll ringbe a népszerű SUV modellek piacán. Az új Kuga bevezetésével kapcsolatban jó hír a tradicionális hajtásláncot kedvelő ügyfelek számára, hogy a márka a benzines modelleket limitált értékesítési volumen erejéig, ajándék automata váltóval kínálja.

A teljesen elektromos Explorer a piacon kiemelkedő, akár 600 km-es hatótáv elérésére képes, előértékesítése március végén hazánkban is hivatalosan elindult, az első példányok augusztus végén érkeznek a szalonokba. Az érdeklődők addig is, május közepétől az országos Explorer Roadshow keretében a márkakereskedésekben megismerkedhetnek a Ford új, sikervárományos termékével.

A Ford személygépjármű palettájának ikonikus modelljeit erősíti az idén bemutatott 6. generációs Bronco, mely nem tűr kompromisszumot a terepjáró képesség tekintetében. Emellett júniusban érkezik a legtöbb hazai Ford Store márkakereskedésbe az új Mustang GT és Dark Horse modelljei, melynek 1964-es bevezetése óta immáron 7. generációját mutatja be a Ford, rengeteg külső és belső újítással, de egyazon életérzéssel, és az 5.0 literes V8-as motor vezetési élményével.

Az új Puma, Európa legkelendőbb kisméretű SUV modellje a magánvásárlók körében, várhatóan júniusban érkezik a szalonokba, továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerekkel és az új SYNC 4 fedélzeti interfésszel. Az első negyedévben bemutatott új Tourneo Courier a klasszikus egyterű szegmensbe hoz új színt izgalmas, vagány formavilágával és praktikus belső kialakításával.

-azuzlet-

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiatárolási beruházásnál kapott megbízást a Siemens Zrt.

A dunántúli Litéren épül az akkumulátoros egység, melyhez a...

Digiméter kutatás – A magyar vállalkozások digitalizációs lemaradásban vannak

A Digiméter - Digitális Versenyképességi Mutató 2020-ban indult mérési rendszer, amelyet a SmartCommerce Consulting, a Reacty Digital, az eNET és a Virgo alapított.

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

Együttműködési megállapodást írt alá az MKT és a METU

A most megkötött megállapodás célja a METU oktatási, tudományos és innovációs tevékenységének, valamint a kutatási eredmények disszeminációjának folyamatos fejlesztése, erősítése.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...

MNB – 110 tonna az aranytartalékunk

A közlemény szerint a világ jegybankjai az utóbbi években ezer tonnát meghaladó mennyiségben vásároltak aranyat, az összmennyiség 2022-ben 1082 tonnával csúcsot döntött.