Kezdőlap Gazdaság MNB-alelnök: a harmadik negyedévben tetőzhet az infláció
No menu items!

MNB-alelnök: a harmadik negyedévben tetőzhet az infláció

Virág: Barnabás. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az infláció ellen elhúzódó küzdelemre kell készülni, a csúcsot az idei harmadik negyedévben érheti el a mutató – mondta Virág Barnabás egy szakmai konferencián.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Bankszektor 2022 című konferencián kiemelte: az infláció emelkedése az áprilisi 9,5 százalék után a jelentős átárazások miatt folytatódik, az éves átlagos infláció 9-10 százalék körül lehet az idén, ami az európai középmezőnyt jelenti.

Folytatódik a monetáris szigorítás, az alelnök szerint az agresszív szakaszból a fokozatosság felé kell elmozdulnia a jegybanknak. Az infláció ellen elhúzódó küzdelemre kell készülni, a csúcsot az idei harmadik negyedévben érheti el a mutató – mondta.

A magyar gazdaság növekedési képessége erős, az első negyedévi GDP-növekedés 8 százalék fölötti lehetett a jegybank adatai szerint, ebből kiindulva kedvezőek a kilátások, az egész évre 4 százalék körüli növekedés benne van a magyar gazdaságban – jelentette ki Virág Barnabás.

A bankrendszer felkészült volt és a koronavírus-válságban is megőrizte stabilitását – mondta helyzetértékelésében a jegybank alelnöke. Likviditását, tőkeellátottságát, hitelezési aktivitását tekintve járvány előtt és után is jobb helyzetben volt, mint a 2008-as válságot övező időkben. A sikeres hazai válságkezelés alapja a hitelezés volt – mutatott rá. A magánszektor banki hitelállományának bővülése Magyarországon volt a legmagasabb, az MNB 11 ezer milliárd forinttal segítette az újjáépülést.

A világban romlottak a növekedési kilátások a háború kitörése után, miközben az infláció általánosan emelkedik.

Rámutatott: már nincs vita arról, hogy az “átmeneti” helyett a “tartós” szót kell-e használni az inflációra. Globálisan ez tankönyvileg stagflációs közeg. A tét az az, hogy a kemény vagy a puha földet érés forgatókönyvet fogja-e megvalósítani a világ. A gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján jelentős kockázata van a kemény, megrázó földet érésnek – vélekedett.

A makrogazdasági egyensúlyok helyreállítását a költségvetéssel kell kezelni – mondta – ez segítheti majd a folyó fizetési mérleget is.

Az inflációs közegben a jegybank alelnöke kulcskérdésnek nevezte a megtakarítások védelmét. A lakossági betéti kamatok még mindig nem emelkedtek eléggé, márciusban a lakossági lekötött betétek átlagos kamatlába 3,5 százalék volt, ez 2,5 százalékkal elmarad az indokolttól, a vállalati kamatok 4,9 százalékos átlagszintjét megfelelőnek nevezte. A betéteseknek ez vagyonveszteség – mondta, legalább vállalati kamatokhoz hasonló 5 százalékos szintet el kellene érni a lakossági betéti kamatoknak is.

Kitért arra, hogy a változó kamatozás kockázatot jelent, de messze nem akkora probléma, mint amekkora a GDP 20 százalékát érintő devizahitelezés volt. Ez a mostani kockázat rendszerszinten kezelhető – mondta. A kamatstop célzott hosszabbításáról az alelnök szerint lehetne gondolkodni. A háborús kockázatnak legerősebben a teljes vállalati hitelállomány 6 százalékában érintett vegyipari és fém alapanyagot felhasználó cégek vannak kitéve – becsülte Virág Barnabás.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.